Világ- és Európa-bajnok center érkezett

2024.08.19. 09:00

Hárai Balázs személyében nagy hal akadt a Kaposvári VK horgára

A világ- és Európa-bajnok center leigazolása nagyot lendíthet az E.ON férfi vízilabda OB I.-ben szereplő Kaposvári VK támadójátékán. A válogatott Hárai Balázs még az olimpia utáni pihenőjét tölti, de hamarosan csatlakozik csapattársaihoz.

Klein Péter Nándor

Hárai Balázs a Kaposvári VK együttesénél folytatja pályafutását

Fotó: Muzslay Péter

– A negyedik helyen zárta a párizsi olimpiát a magyar vízilabda válogatott, melynek ön is a tagja volt. Karnyújtásnyira voltak az éremtől, csalódásnak élték meg, hogy végül nem állhattak fel a dobogóra?
– Vegyes érzéseim vannak, hiszen annyira összesűrűsödött az élmezőny, hogy a legjobb nyolc csapatból bárki megnyerhette volna az olimpiát – mondta Hárai Balázs. – Az, hogy az ausztrálok vagy az amerikaiak így játszottak nem meglepetés, hiszen már mindent megtanultak, amit lehet. Sőt, elképzelhető, hogy még többet is edzenek, mint a többiek. Így viszont, hogy bekerültünk a legjobb négy közé, mindenki számára csalódás volt, hogy nem szereztünk érmet. A végén még ott volt a lehetőségünk a bronzra, de az sem sikerült, így nem lehetek elégedett, ahogy a csapat sem.

Hárai Balázs, Kaposvári VK
Hárai Balázs a Kaposvári VK együttesénél folytatja pályafutását
Fotó: Muzslay Péter

– Ez volt az utolsó nagy tornája a válogatottal?
– Erre nem tudok válaszolni, annyi biztos, hogy nem mondtam le a válogatottságot, nem köszöntem el. Meglátjuk, hogy mit hoz az élet a következő világeseményig.

– A legutóbbi szezonban a bronzérmes OSC Újbudát erősítette, amellyel nemzetközi porondon is szerepelt. Miért döntött amellett, hogy igent mond a Kaposvári VK megkeresésére?
Varga Zsoltot (a Kaposvári VK szakmai vezetője - a szerk.) régóta ismerem, először vele tárgyaltam a kaposvári lehetőségekről, illetve arról, hogy milyen csapatot szeretnének kialakítani. Úgy gondolom, ha azt a mentalitást képviseli vezetőként, ami játékoskorában jellemezte, akkor biztos, hogy jó csapat van kialakulóban Kaposváron. Mindenképp szerettem volna kimozdulni a családommal Budapestről, hogy ezáltal egy kicsit nyugodtabb legyen az életünk. Úgy gondoltam, ha már vidéken fogok játszani, akkor jó választás Kaposvári VK, mert szép a város és miden adott ahhoz, hogy nyugodt családi életet tudjunk élni. Így amíg a szerződésem tart ideköltözünk a családommal, aztán pedig meglátjuk, hogy mi lesz.

– Milyenek az első benyomásai Kaposvárról?
– Eddig csak ellenfélként jártam Kaposváron, keveset láttam a városból. Most, hogy a nyaralás előtt itt töltök pár napot már felfedeztük a családommal a Virágfürdőt, ami nagyon elnyerte a gyermekeim tetszését, így eddig elégedettek vagyunk.

A csapattársak miként fogadták?
– Még a pihenőidőmet töltöm, azonban a nyaralás előtt szerettem volna találkozni a csapattársakkal, illetve az edzőkkel megbeszéljük a következő időszakot. A társakat még annyira nem ismerem, biztosan kell idő, hogy megszokjuk egymást. A célkitűzésem, hogy a csapat az érkezésemmel előre tudjon lépni az előző szezonhoz képest.

– Mikor áll edzésbe az új csapatánál?
– Az edzésekkel nem álltak, állok le, egy kis kondi, illetve egy-egy laza úszás folyamatosan szerepel a mindennapjaimban, hiszen, ha hetekig nem csinál semmit egy vízilabdás, akkor eléggé lepukkan a szervezete és onnét nehéz visszahozni a jó formát. Két és fél hét pihenőt kaptam a szakmai stábtól, amikor visszatérek Kaposvárra már szinte kezdődnek a bajnoki mérkőzések.

Kétszer volt az év vízilabdázója Hárai Balázs

Hárai Balázs, a junior világbajnok vízilabdázó a felnőtt válogatottban 2005-ben mutatkozott be, azóta világbajnok (2013), Európa-bajnok (2020), vb-ezüstérmes (2017), Eb-ezüstérmes (2014), Eb-bronzérmes (2012, 2016) és olimpiai bronzérmes (2021) is volt. A párizsi volt a negyedik olimpiája, amelyen részt vehetett. A center korábban szerepelt a BVSC , a Budapesti Honvéd, az Eger, a Vasas, és az Orvosegyetem SC csapataiban. Együtteseivel három alkalommal (2006, 2008, 2010) hódította el a Magyar Kupa serleget, emellett négyszeres magyar bajnoknak is mondhatja magát a 37 éves játékos, akit két alkalommal választották meg az év vízilabdázójának:

  • 2015-ben, 
  • 2016-ban.
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában