Labdarúgás

2 órája

Megye II.: először nyert a Seged és a Kéthely, botlott a Mezőcsokonya - eredmények

A Somogy vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában 32 gól esett és 5 alkalommal villant a piros lap.

A nyeretlen és egyben sereghajtó Zamárdi vendégeként botlott a Mezőcsokonya, mely így a 8. forduló után kétpontos hátrányba került az éllovas Böhönyével szemben, mely Nágocsról hozta el a bajnoki pontokat a hétvégén. Továbbra is hibátlan az előtte álló csapatoknál három mérkőzéssel kevesebbet abszolváló Dél-Balaton FC, míg Kiskorpádon szerezte meg szezonbeli első győzelmét a Segesd. Szinén első bajnoki sikerét ünnepelte a Kéthely, az Öreglak és a Lengyeltóti összecsapásán pedig hét gól mellett háromszor is villant a piros lap. A Balatonföldvár kétgólos hátrányból állt fel és fordított a Balatonszabadi ellen, a dobogós Somogyvár pedig kapott gól nélkül hozta el a győztesnek járó pontokat Somogyjádról.


Balatonföldvár–Balatonszabadi 5–3 (1–2)
Balatonföldvár; V.: Virágh János.
Balatonföldvár: Szabó P., Nagy J., Kovács N. (Schneider 90.), Óvári (Sarkadi 79.), Kurdi D. (Lakos 81.), Bacskai, Porédos, Kurdi P. (Koseluk 61.), Nieselberger (Herczeg Á. 84.), Herczeg K. (Kadlicskó 55.), Molnár G. (Tislér 69.). Vezetőedző: Farkas Zoltán.
Balatonszabadi: Horváth M., Jónás, Kiss E., Takács P. (Dávid G. 84.), Ticz, Csele K., Ükös, Keszler, Csele L., Horváth B., Szakálas. Vezetőedző: Horváth Bence.
Gólszerzők: Bacskai (37., 56.), Óvári (54.), Koseluk (71.), Kadlicskó (75.), ill. Horváth B. (7., 49.), Keszler (19.).  


Kéthely–Berzence 1–0 (0–0)
Kéthely; V.: Horváth Ádám.
Kéthely: Jagadics, Nikula, Géczi, Szentes (Szaller 51.), Fejes, Huszár, Csegzi, Abdalla, Török R., Kutor (Fekete 75.), Török Á. Vezetőedző: Buna Gábor.
Berzence: Lakner, Tóth P., Horváth I., Elezaj, Kozics (Orsós L. 67.), Lakosa, Szijártó, Sánta, Tóth Cs., Tóth R., Kollár. Vezetőedző: Bérdi József.
Gólszerző: Abraddla (88.).
Kiállítva: - ill. Orsós L. (81.).


Dél-Balaton FC–Buzsák 3–2 (2–0)
Dél-Balaton FC; V.: Czár Krisztián.
Dél-Balaton FC: Gáspár (Bauman 46.), Huszár (Vajandt Gy. 75.), Balása, Andermann (Varga Á. 79.), Galgóczi, Böröczky, Fenyvesi, Bolla (Majoros 62.), Komáromi (Pusztai 68.), Herczeg (Vajandt K. 89.), Grübl. Vezetőedző: Böröczky Bánk.
Buzsák: Izsák, Drubi, Kisharmadás, Proity, Borsi (Molnár G. 82.), Jóna, Szabó D., Hosszú, Fenyár, Tóth Sz., Kovácspál (Insperger 28.). Vezetőedző: Zakariás Tamás.
Gólszerzők: Fenyvesi (17.), Balása (35.), Galgóczi (66. - büntető), ill. Borsi (46.), Hosszú (84.).  


Somogyjád–Somogyvár 0–2 (0–1)
Somogyjád; V.: Horváth Gábor.
Somogyjád: Kerékgyásrtó, Teruzzi (Regenyei Bá. 80.), Regenyei Ba., Cser, Hermann, Horváth M., Giener, Kökény (Kurucz 62.), Molnár R. (Loján 77.), Bunovácz, Végh. Vezetőedző: Széchenyi Attila.
Somogyvár: Tamási, Orsós G. (Szita 56.), Piukovics K., Piukovics M. (Varga L. 86.), Piukovics R., Horváth F., Makai (Horváth D. 68.), Nemes, Kesztyűs, Gyurákovics (Kontra 56.), Gelencsér. Vezetőedző: Korcsmár István.
Gólszerzők: Kesztyűs (6.), Horváth D. (84.).


Zamárdi–Mezőcsokonya 1–1 (0–1)
Zamárdi; V.: Ballér László.
Zamárdi: Kecskés, Bertalan, Kátai, Holoda, Kiss A., Samu, Lufcsik (Márkus 85.), Torjai (Kiss G. 55.), Horváth M. (Hosnyánszki 74.), Takács M., Gyánó. Vezetőedző: Böjte Gergő.
Mezőcsokonya: Iványi, Landek (Plajbász 69.), Herbel (Orsós K. 46.), Szabó A., Ceglédi (Horváth J. 71.), Mező, Mátés, Cser (Vendriczki 70.), Buzsáki, Madeira-Lopes (Baracsi 46.), Tábori. Vezetőedző: Hanusz János.
Gólszerzők: Gyánó (63.), ill. Mátés (39. - büntető). 
Kiállítva: - ill. Szabó A. (61.).


Nágocs–Böhönye 1–3 (1–1)
Nágocs; V.: Agócs Ákos.
Nágocs: Erbár, Nagy P. (Szuhi 46.), Bajczi, Nádori, Balassa, Fonyódi, Nagy L. (Barczi 76.), Balogh M., Krebsz, Bőhm (Illés 76.), Erbár. Vezetőedző: Fonyódi Tibor.
Böhönye: Budai, Hajdu (Kocsis 56.), Garai (Sámóczi 31.), Komáromi, Farkas Cs., Prokli, Márton Ro.. (Huszka 70.), Farkas R. (Beck 77.), Garai, Gőbölös (Márton Ra. 82.), Farkas T. (Csizmadia 68.). Vezetőedző: Pintér József.
Gólszerzők: Balogh M. (24.), ill. Farkas T. (14., 58.), Farkas R. (53.). 


Kiskorpád–Segesd 0–3 (0–2)
Kiskorpád; V.: Erdelecz József.
Kiskorpád: Liska, Blinczki Á., Blinczki D., Lukovics, Kovács L., Horváth R., Hortobágyi P., Sznopek, Burda (Tánczos 46.), Schneiker, Hortobágyi B. Vezetőedző: Récsei János.
Segesd: Kovács L., Imrei, Dein, Kuti, Ruppert (Böröczfi 88.), László B., Csatlós, Klauz, Nagy B., Hadi (Tóth K. 88.), Balogh (Lekk 70.). Vezetőedző: Nagy Attila.
Gólszerzők: Imrei (19., 33.), Hadi (87.). 


Öreglak–Lengyeltóti 5–2 (2–1)
Öreglak; V.: Hegyi Attila.
Öreglak: Fazekas, Virágh K. L., (Szántó 79.), Nagy I., Pápai, Horváth B. (Tislér 71.), Hilcz, Niklai, Valkó, Bogdán Z., Izsó, Virágh K. Vezetőedző: Kovács Károly.
Lengyeltóti: Krivarics, Ardai (Németh S. 83.), Fucsik, Hosszú (Horváth M. 46.), Pamuki, Schmida (Kovács Gy. 46.), Tóth M., Sztankó D. (Sztankó T. 77.), Rack, Tóbiás, Szenyéri. Vezetőedző: Szentes Róbert.
Gólszerzők: Pápai (3.), Virágh K. (21., 70., 74.), Bogdán (76. - büntető), ill. Fucsik (5.), Pamuki (50.). 
Kiállítva: Izsó (87.), ill. Rack (46.), Krivarics (82.). 

Tabella

Mesterlövészek

A góllövőlista élmezőnye: 

  1. Virágh Krisztián (Öreglak) - 13 gól
  2. Farkas Tamás (Böhönye) - 10 gól
  3. Bunovácz Adrián (Somogyjád) - 7 gól
    3. Piukovics Kristóf (Somogyvár) - 7 gól
    5. Balása Márk (Dél-Balaton FC) - 6 gól

Menetrend

10.05. szombat 15.00 óra: 
Mezőcsokonya–Somogyjád
Lengyeltóti–Kiskorpád
Balatonszabadi–Öreglak
10.06. vasárnap 15.00 óra: 
Somogyvár–Kéthely
Berzence–Dél-Balaton FC
Buzsák–Balatonföldvár
Segesd–Nágocs
Böhönye–Zamárdi

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában