Megyei labdarúgás

2024.09.09. 15:44

Megye III. és IV.: a Bárdudvarnok beragadt, a többi újonc remekel

A 2. forduló mérkőzéseivel folytatódtak a Somogy vármegyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság, valamint a két csoportra osztott negyedosztály küzdelmei. Az újoncok egy kivételtől eltekintve a második játéknap után hibátlanok, a Bárdudvarnok beragadt, egyelőre pont nélkül áll 1–9-es gólaránnyal.

A megyei harmadosztályban két mérkőzés után mindőssze egy ponttal áll a Fonyód, míg az Iharosberény, a Szabás és a Kaposfő egyelőre pontot sem szerzett. A mezőnyben négy csapat hibátlan, a címvédő Mike, a másodosztályból kieső Balatonszárszó, az előző kiírásban az alsóházban záró Osztopán, valamint a tavalyi megyei negyedosztályú bajnok Babócsa. 

A negyedosztály északi csoportjában azt követően, hogy az első fordulóban több találkozó elmaradt, ezúttal minden mérkőzést megrendeztek. Győzelemmel mutatkozott be a Balatonberény és a Balatonboglár, előbbi Törökkoppányból, utóbbi pedig Andocsról hozta el a pontokat. Egészen remek bajnoki rajtot tudhat maga mögött a Somogybabod, mely a címvédő Balatonújlak után azt a Balatonendrédet is legyőzte, mely tavaly bronzérmes lett. A vendégek ráadásul kétszer is vezettek, innen álltak fel és fordítottak Petronovics Péterék. A 3. fordulót a tabella éléről várja az újrainduló Igal, mely 10–0-ás jobb gólkülönbségével előzi meg a tavaly több ízben is létszámproblémával küzdő Mernye gárdáját. 

A negyedosztály északi csoportjában eddig minden összecsapást megtartottak és négy csapat hibátlan, miközben négy még pontot sem szerzett, további négy csapat pedig felemás mérleggel áll két forduló után. Érdekesség, hogy eddig még egy döntetlen sem született, mindegyik összecsapáson elbillent a mérleg nyelve valamelyik irányba. Az újoncok közül a Lábos és a Kaposmérő II. is hibátlan, előbbi még gólt sem kapott, míg utóbbi igencsak kinyitotta a gólzsákot, csakúgy, mint a Somogyszob és a tavalyi ezüstérmes Somogyszil. Utóbbi a hétvégén a Gyékényest küldte haza egy hatossal, míg előbbi Ötvöskónyiban gurított hetet. A Homokszentgyörgy javítani tudott, mindezt tette az újonc Bárdudvarnok kárára.

Somogy vármegyei III. osztály - 2. forduló

Fonyód–Karád 2–2
Kaposfő–Babócsa 1–2
Mike–Iharosberény 3–1
Balatonszárszó–Szabás 6–1
Csokonyavisonta–Osztopán 1–2
Tabella - ITT!

Somogy vármegyei IV. osztály, Észak - 2. forduló

Somogybabod–Balatonendréd 4–2
Visz Dél-Balaton FC–Mernye 1–5
Koppányvölgye–Balatonberény 0–3;
Ádánd–Igal 0–4
Andocs–Balatonboglár 2–4
Szabadnapos: Balatonújlak
Tabella - ITT!

Somogy vármegyei IV. osztály, Dél - 2. forduló

Kaposújlak–Lábod 0–1
Csököly–Kaposmérő II. 0–8
Zimány–Mezőcsokonya II. 2–0
Ötvöskónyi–Somogyszob 1–7
Homokszentgyörgy–Bárdudvarnok 6–0
Somogyszil– Gyékényes 6–1
Tabella - ITT!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában