Kézilabda

2024.09.06. 14:00

Sótonyi László: célunk, hogy elnyerjük a siófoki szurkolók bizalmát a NEKA-val

Hétvégén zsinórban a negyedik idényét kezdik meg az élvonalbeli férfikézilabda-bajnokságban a Siófokra „költöző” bogláriak. A Carbonex-Komló elleni kezdés előtt Sótonyi Lászlóval, a NEKA vezetőedzőjével beszélgettünk.

Őszi Ádám

A Nemzeti Kézilabda Akadémia férfi NB I.-es csapata sorozatban negyedik idényét kezdi meg ősztől a K&H férfi kézilabda ligában. A NEKA ebben az idényben Siófokon, a Kiss Szilárd Sportcsarnokban játssza hazai mérkőzéseit. Sótonyi László együttese az első idényben a 12. helyen végzett, majd a bravúros 8. helyen zárt. A 2023/2024-es idényben a Magyar Kupában bronzérmes lett, a bajnokságban 17 ponttal kieső helyen végzett, de az NB I./B-ből feljutó Békési FKC visszalépése miatt idén is az élvonalban szerepelhet. A cél a bentmaradás kiharcolása mellett továbbra is az, hogy kizárólag magyar fiatalokat szerepeltetve, az élvonalban minőségi játékidő biztosítása mellett, segíteni a fejlődésüket, a beválásukat, megkönnyíteni az átmenetet az utánpótláskor és a felnőtt pályafutás között.

NEKA | Sótonyi László
NEKA | Sótonyi László idén is benntartaná csapatát az élvonalban

NEKA | Sótonyi László a célokról és a felkészülésről

– Hogyan értékeli a felkészülési időszakot? 
– Azt gondolom, hogy amit elterveztünk, az végre is hajtottuk. A lejátszott felkészülési mérkőzések pontosan azt a célt szolgálták, amiért lekötöttük őket. Sok volt az érkező és a távozó, a játékoskeret jelentősen átalakult. A felkészülés végére azonban sok minden letisztult, immáron tisztában vagyunk az idei csapat erényeivel és gyengeségeivel egyaránt. 

– Sérülések hátráltatják-e a sikeres rajtot? 
– Szerencsére minden poszton van legalább két játékosunk, így komoly harc folyik a játékpercekért. Ahogyan eddig, úgy a folytatásban sem egy sorra alapozunk. Természetesen a felkészülés során összeszedtünk pár kisebb sérülést, de alapvetően teljes kerettel várjuk a szombati rajtot. Temesvári Gábor a tavalyi szezont kihagyta, és továbbra sem tud teljes értékű munkát végezni. Az ő visszatérése viszont egy komoly tényező lehet a csapat életében. 

– Hol érzékel elmaradást, mi az, amiben feltétlenül fejlődni kell? 
– Roppant fiatal csapatunk van, 20 éves átlagéletkorral. Egy ilyen együttesnek számolnia kell a rutin hiányával és a fizikális hátránnyal. Ezt kell ellensúlyoznunk taktikai és mentális felkészüléssel. Az első három NB I.-es szezonunkban mindig volt egy nagy dobás. Első ízben a bennmaradás, aztán a nyolcadik hely, majd a kupában elért bronzérem. Kíváncsian várom, hogy idén is képesek leszünk-e meglepetésre. 

– A siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnok lett a csapat otthona. Sikerült megszokni az új környezetet? 
– Bogláron a csarnok adottságai limitáltak, a létesítmény nem élvonalbeli bajnokikra készült. Korábban senki sem gondolta, hogy egymást követő négy szezonunk lesz az NB I.-ben. Régóta szó volt már róla, hogy szeretnénk egy olyan hazai csarnokot találni, amely minden szempontból megfelel és kiszolgálja a szurkolókat. Természetesen többször edzettünk Siófokon, és tudjuk, hogy meg kell dolgoznunk a város és a szurkolók bizalmáért. Akaratból nem lesz hiány, minden mérkőzésen a végsőkig fogunk küzdeni. 

– Célok és realitás. Mivel lenne elégedett a szezon végén? 
– Cél az utánpótláskorú játékosok töretlen fejlődése, a krí­zishelyzetek hatékony kezelése, valamint az NB I.-es tagság megtartása. Azt gondolom, hogy ehhez a munkához a NEKA kiváló hátteret biztosít. Nem szeretnénk olyan kellemetlen helyzetbe kerülni, mint tavaly a szezon végén. Sorsunkat a saját kezünkben tartanánk. 

– Kezdés „hazai” környezetben a Komló ellen, majd folytatás idegenben Tatabányán. Mit vár a rajttól? 
– Úgy gondolom, a felállás hasonló lesz, mint az előző szezonban. A Szeged és a Veszprém ki fog emelkedni, őket követi majd a Tatabánya és a Ferencváros. Viszont utánuk lesz egy olyan halmaz, melyben bárki verhető. Tisztában vagyunk a Komló erejével, azzal a rutinnal, ami jellemzi őket. Szeretnénk jól kezdeni a bajnokságot, és ahogyan otthon, úgy idegenben is győzelmi célokkal fogunk pályára lépni. 

SZAKMAI STÁB 

A vezetőedző, Sótonyi László neve és pályafutása a szakmában mindenki számára ismert, hiszen ő a kézilabda elmúlt csaknem harminc évének meghatározó szereplője. Az 54 éves, korábbi 191-szeres válogatott játékos, EHF mesteredző hat éve dolgozik a NEKA-n, emellett a magyar férfi juniorválogatott szövetségi edzője, irányításával a magyar csapat 2023-ban vb-ezüstérmet szerzett. Edzőként segíti a munkát Lehőcz Zoltán, a 36 éves szakember a NEKA férfi U20-as és NB II-es csapatának vezetőedzője is. A szakmai stáb tagja Perger Zsolt kapusedző, a korábbi 86-szoros válogatott kapus, illetve az 53-szoros korábbi válogatott átlövő Polgár László, aki terapeutaként dolgozik. Huszár Dániel immár harmadik éve erőnléti edzőként erősíti a szakmai stábot, a 98-szoros korábbi válogatott beállós, Zsigmond György az egyéni posztképzésben segíti a munkát. 

JÁTÉKOSKERET

A NEKA idén 19 fős kerettel vág neki a bajnokságban, tíz játékos (Bali Bence, Csanálosi Richárd, Győri Nándor, Kanyó Botond, Kathi Sándor, Kovács Tamás, Molnár Robin, Tárnoki Márkó, Temesvári Gábor és Zakor Zalán saját nevelésű akadémista. 

ÉRKEZŐK: Bugyáki Dávid (Veszprémi KKFT) Gazsó Péter (OTP Bank-PICK Szeged – kölcsönbe) Győri Nándor Hunor (Veszprém Handball Academy U21 – kölcsönből vissza) Kardos Márton Csaba (Budapesti Honvéd SE) Kathi Sándor (ETO University Handball Team – kölcsönből vissza) Pintér Benedek (Veszprémi KKFT) Podoba János (Gyöngyös)

TÁVOZÓK: Krakovszki Zsolt (Wetzlar, Németország) Dely Márton (Győr) Deményi Xavér (Balatonfüred) Sztraka Dániel (Tatabánya) Karai Miklós (FTC – kölcsönből visszatér) Gál Dominik (CSM Vaslui, Románia) Deák Ádám (DVTK) Nagy Ádám (Gyöngyös – kölcsönből vissza) Sisa Erhardt (befejezte pályafutását) 

NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI

MRK Krka (szlovén) – NEKA 25–25 (14–12) 
TJ Sokol Nové Veselí (cseh) – NEKA 23–29 (14–18)
NEKA – Talent Plzeň (cseh) 26–31 (17–15)
HC Fivers WAT Margareten (osztrák) – NEKA 29–27 (18–14)
ETO University Handball Team – NEKA 33–27 (18–14)

MENETREND

  1. mérkőzés: 09. 07. 18.00 NEKA–Carbonex Komló
    2. mérkőzés: 09. 13. 18.30 MOL Tatabánya KC–NEKA
    3. mérkőzés: 09. 21. 18.00 NEKA–Dabas KC
    4. mérkőzés: 09.29. 18.00 Balatonfüredi KSE–NEKA
    5. mérkőzés: 10.12. 18.00 NEKA–CYEB-Budakalász
    6. mérkőzés: 10.18. 18.00 Eger–NEKA
    7. mérkőzés: 10.26. 18.00 NEKA–Csurgói KK
    8. mérkőzés: 11.01. 18.00 ETO University Handball Team–NEKA
    9. mérkőzés: 11.16. 18.00 NEKA–PLER-Budapest
    10. mérkőzés: 11.23. 18.00 Veszprém HC–NEKA
    11. mérkőzés: 11.30. 18.00 NEKA–OTP Bank-Pick Szeged
    12. mérkőzés: 11.30. 18.00 NEKA–HE-DO Braun Gyöngyös
    13. mérkőzés: 11.30. 18.00 FCT-Green Collect–NEKA

További sporttal kapcsolatos témák és tartalmak

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában