Labdarúgás

2024.10.11. 12:27

Megyei labdarúgó-bajnokság: fókuszban a Sárd–Atád ütközet

A Somogy vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának mérkőzései közül kiemelkedik a bajnoki címvédő Nagyatádi FC vasárnap délutáni Somogysárdi SE fellépése.

Fenyő Gábor

A Somogy vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban öt mérkőzést már letudnak szombaton, így csak kettő marad vasárnapra. Köztük a Somogysárdi SE–Nagyatádi FC összecsapás, amely egyértelműen a forduló rangadója.

A 10. forduló párosítása
Vasárnap – 15 óra:
Somogysárdi SE–Nagyatádi FC
A vendég Nagyatádi FC az egyedüli csapat a vármegye egyes mezőnyben, amely még nem veszített pontot. Sokáig a házigazda Somogysárdi SE is hibátlanul menetelt, de az utolsó két bajnokijukon csak egyetlen pontot tudtak begyűjteni.

– Tisztában vagyunk azzal, hogy a vasárnap délutáni rangadó esélyesei nem mi vagyunk, hanem a vendég Nagyatád, amely már vagy harminc bajnoki fellépés óta veretlenül menetel. Tavaly 2–2 arányú döntetlent játszottunk ellenük, s ez adhat erőt. Legutóbb Jutában kiállították Baranyai Dánielt, így ő most sajnos kénytelen lesz kihagyni a rangadót. Nekünk is vannak sérültjeink, de vasárnap hazai pályán mindenki harcra kész lesz és vállalja majd a játékot – mondta Weimann Gábor, a házigazda Somogysárdi SE edzője.

– Igaz, hogy az elmúlt hétvégén nem játszottunk bajnokit, lévén szabadnaposak voltunk, ez azonban nem oszt és nem szoroz különösebben. Öt-hat játékosunk is hosszabb ideje sérült, s közülük talán ha egy vagy esetleg két labdarúgó lesz bevethető Somogysárdon. Még szerencse, hogy nincs eltiltott játékosunk – mondta Papp Zoltán, a vendég Nagyatádi FC mestere.

Szombat – 15 óra:
Barcs–Toponár
A Toponár legutóbb a Tab elleni hazai bajnokin ismét begyűjtötte a három pontot. A házigazda Barcsnak nem igazán megy, így a Dráva-parti városban is jó lehet a Toponár a bajnoki pont(ok)ra.

Kadarkút–Balatoni Vasas
A Kadarkút majd ötször annyi pontot gyűjtött, mint a Balatoni Vasas, így az esélyek elég egyértelműek.

Kaposmérő–Marcali
A Marcali az elmúlt négy fellépésén gól és pont nélkül maradt. Az újonc Kaposmérő viszont látványosan megindult – előbb Balatonkeresztúrt, majd a Balatoni Vasast verték –, ráadásul hazai siker esetén a két csapat helyet is cserélne egymással a bajnoki tabellán.

Balatonlelle–Kaposfüred
Fix egyes: az éllovas Balatonlelle vendége a sereghajtó Kaposfüred lesz.

Csurgó–Juta
Bár a jutai együttes legutóbb megfosztotta veretlenségétől a Somogysárdot, mégis inkább az otthon játszó Csurgónak van nagyobb esélye.

Vasárnap – 15 óra:
Tab–Balatonkeresztúr
A hazai környezet egyértelműen a tabiak mellett szól.

A Nagybajom csapata szabadnapos lesz.

Mesterlövészek

A góllövőlista állása: 1. Horváth Péter (Nagyatád) 12 gól; 2. Kollega Krisztián (Juta) 11 gól; 3. Millei Bálint (Csurgó) 9 gól; 4–6. (holtversenyben) Juhász Ákos (Nagy­atád), Herzsenyák Áron (Somogysárd) és Orsós Tamás Gábor (Balatonlelle) 7–7 gól; 7. Mészáros Dávid (Marcali) 6 gól; 8–9. (holtversenyben) Hrabovszki Zoltán (Balatonlelle) és Horváth Milán (Balatonkeresztúr) 5–5 gól; 10–12. (holtversenyben) Iván Dániel (Nagybajom), Varga András Domonkos (Nagybajom) és Neubauer Martin Attila (Toponár) 4–4 gól. Kilencen tripláztak.
VÁRMERGYEI II. OSZTÁLY

A 10. forduló párosítása

SZOMBAT (kezdés 15 órakor): Balatonföldvár–Berzence; Kéthely–Mesztegnyő.
VASÁRNAP (kezdés 15 órakor): Buzsák–Balatonszabadi; Balatonszemes–Somogyvár; Somogyjád–Böhönye; Zamárdi–Segesd; Nágocs–Lengyeltóti; Kiskorpád–Öreglak.

Mesterlövészek

A góllövőlista állása: 1. idősebb Virágh Krisztián (Öreglak) 15 gól; 2. Farkas Tamás (Böhönye) 12 gól; 3. Piukovics Kristóf (Somogyvár) 8 gól; 4–6. (holtversenyben) Balása Márk (Balatonszemes), Borsi László Bálint (Buzsák) és Bunovácz Adrián (Somogyjád) 7–7 gól; 7–9. (holtversenyben) Galgóczi Károly (Balatonszemes), Szabó Dominik (Buzsák) és Balogh Márió (Nágocs) 5–5 gól; 10–17. (holtversenyben) Farkas Csaba (Böhönye), Bacskai Gergő Gyula (Balatonföldvár), Horváth Bence (Balatonszabadi), Horváth Dániel Richárd (Somogyvár), Lakatos Roland (Somogyvár), Pamuki Márk (Lengyeltóti), Szenyéri Richárd (Lengyeltóti) és Tóth Richárd (Berzence) 4–4 gól. Kilencen szereztek három gólt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában