Öttusa

2024.10.09. 11:46

Úszott, futott és lőtt az elit

Az idén Kaposváron rendezte meg az utánpótlás országos elit versenyét a Magyar Öttusa Szövetség a hétvégén. A kétnapos megmérettetésen 180 versenyző mérte össze tudását a korosztályos versenyszámokban. Az esemény kapcsán, a hazai és nemzetközi versenyek lebonyolításáért felelős Hanzély Ákost, a Magyar Öttusa Szövetség sport­igazgatóját kérdeztük.

Sonline.hu

Fotó: Lang Róbert

– Mitől volt elit a kaposvári verseny? 
– Az öttusában hagyományosan év végén rendezzük országos szinten a kisebb korosztály számára az úgynevezett elit versenyt. Ez azt jelenti, hogy U10-U14 korosztályból a legjobb 18-18 fő méreti meg magát minden évben október első vagy második hétvégéjén. Idén Kaposvár adott otthont az eseménynek. Ebben a korosztályban ugyan csak háromtusaversenyt rendezünk, de ennek szervezése sem egyszerű, hiszen kell, hogy legyen uszoda, atlétikai pálya, illetve helyszín a lézerlövészethez. Sok mindennek kell összeállnia, hogy egy jól sikerült verseny legyen, de a szervezésben nagyon sok segítséget kaptunk a Kaposvári Sportiskolától (KASI) és a helyi önkormányzattól is. Több mint 180 versenyző, az edzőik és a családtagok vettek részt a megmérettetésen. Szombaton rendeztük a háromtusaversenyt, vasárnap pedig csak lézerlövészetben indultak a versenyzők. 


– Az öttusa három sportágában hirdettek versenyt. 
– Igen. Az öttusasport lépésről lépésre épül fel. A legkisebb korosztályban – akik nálunk a 9-10 évesek – csak kéttusaverseny zajlik, ami az úszást és a futás foglalja magába. A 11-13 évesek esetében háromtusa van: úszás, futás, lövészet. 15 éveseknél már négytusában versenyeznek a fiatalok, 17 éves korban csatlakozik be a vívás, mint sportág, így épül fel korosztályonként, így a hétvégi eseményen a kisebb, U10-U14-es korosztály számára, három sportágban rendeztük a versenyt. 


– Milyen eredmények születtek, mennyire elégedett az utánpótlással? 
– Ez nekünk kicsit ambivalens. Egyik részről az idei nemzetközi eredményességünk nagyon jó, kiugróan jó eredményeink vannak. Gondolok itt a felnőttekre, Gulyás Michelle olimpiai bajnoki címére, Bőhm Csaba világbajnoki címére, de az utánpótlásban, korosztályos szinten is nagyon jó eredményeket hoztunk. Másrészt sajnos kevesen vagyunk, így nem titkolt szándékunk, hogy a számokon javítsunk, szeretnénk, ha minél többen ismerkednének meg ezzel a sportággal. A hétvége az utánpótlást érintette, és azt láttuk, hogy ott is vannak szép számmal tehetségek, akik nagy reményekkel állnak akár egy nemzetközi eredményesség előtt. 


– Egy ilyen esemény akár jó alkalom lehet arra is, hogy népszerűsítsék a sportágat. Volt ilyen célkitűzés? 
– Igen, mindenképpen. Azért is vittük Kaposvárra a versenyt, mert örülnénk, ha a város ismét visszacsatlakozna az öttusa életbe. A KASI-val szeretnénk egy aktívabb együttműködést ennek érdekében. Természetesen a korábban említett metodika alapján, korosztályhoz igazodva, egymásra építve a sportágakat. 


– Olimpián is szereztünk egy csodálatos aranyérmet. Mit lát? Mennyire inspirálják a fiatal generációt a sportágban elért kiemelkedő nemzetközi eredmények? 
– Ez mindenképpen motiváló, főleg mikor a fiatalok érzik, hogy egy ilyen sportág részesei. Nem csak Gulyás Michelle-re gondolok, hanem a korosztályos versenyzőkre is, hiszen ők példaképek is lehetnek az utánpótlás számára. Az öttusa egy magyar sikersportág és ha megvan a kitartás, akkor minden adott a nemzetközi eredményekhez. 


– Összességében sikeresnek értékeli a hétvégét? 
– Mindenképpen, és nagyon bízom benne, hogy az öttusa ismét „fellángol” Kaposváron. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában