2009.02.13. 18:33
Száz munkahely az egymilliárdos támogatásból
Több mint egymilliárd forintot nyert három somogyi pályázó a Regonális Operatív Program (ROP) keretében. A friss döntés értelmében száz új munkahely létesülhet Somogyban.
Egyre mélyülő válságról, elbocsátások közepette a bővítés, a fejlesztés is megjelenik a hazai gazdaságban – hangsúlyozta pénteki sajtótájékoztatóján Kolber István államtitkár. – Somogyot eddig csak súrolta a válság, de kikerülhetetlen, mindenkit érintenek a gazdasági nehézségek.
– Éppen ezért a munkahelyteremtésre kell helyezni a hangsúlyt – folytatta Kolber István. – Kétszer ad, ki gyorsan ad, mondják, ezért kértük a ROP irányító testületét, hogy soron kívül fejezzék be az értékelést és hirdessenek eredményt a beérkezett pályázatokról.
Somogyból a legtöbbet, 600 millió forintot a Lakics Gépgyártó Kft nyerte, amely szélerőművekhez gyárt motortesteket, és az egykori KÖGÁZ telephelyén 1,4 milliárd forint értékű barna mezős beruházást valósít meg, húsz új munkahellyel. 380 millió forint jut a Siófoki Ipari Park bővítésére, ahol harminc új munkahely létesül. A kaposvári Keleti Ipari Park bővítésére 70 milliót ítéltek oda.