A remény, a szeretet, a hit nélkülözhetetlen a gyógyuláshoz

Moizs Mariann főigazgató az időfaktort tette mellé köszöntőjében: a techikalizálódott egészségügyben annyi adminisztráció nyomasztja a gyógyítókat, hogy már-már mindennel foglalkoznak, pedig a beteggel kellene sokkal többet. A főigazgató Karinthy agyműtétjének leírásából olvasott föl, ahol a híres beteg az éberségével segítette a millimétereken múló beavatkozás során svéd orvosát.

A csodatevő forrásáról elhíresült lourdes-i katedrális helyén történt gyógyulások emlékére 1993-ban hirdette ki februrár 11-ét a betegekre figyelés, a szenvedés megértésének a világnapjának II. János Pál. A szentatyát és kalkuttai Teréz anyát nagy gyógyítóként említette Kerkovits Gábor, a Kaposi Mór kardiológiai osztályának vezető főorvosa, hozzátéve: sokak szerint az igazán jó orvos az, aki maga is volt beteg, mert így mélyen átérzi az elesettség, a magányosság, a rászorultság állapotát. Márpedig a pápát a merénylet nemcsak a lelki, de a testi fájdalommal is megismertetve indította el a megbocsátás útján.
– Ünnep-e a betegek világnapja, mi értelme egy világnapnak a betegségről, ami soha sem ünnep – tette föl a kérdést a főorvos. Aki a szenvedőt jelentő páciens szóból indult el, és azt kérdezte, van-e értelme a szenvedésnek?

Együtt a szenvedő beteggel című előadásában híres írók, költők vallomásait fűzte csokorba Kerkovits Gábor, aki érezhetően nem erre az előadásra mélyedt el a vonatkozó „szakirodalomban”. A citált vers- és prózai idézeteket részint szakmai érdekességként, részint hitvallásként osztotta meg a közönséggel. Lourdes-ból is személyes élményt említett egy fekete hölgyekből álló csoport énekes belépőjéről, ami ragyogást hozott az amúgy is különleges zarándokhely völgyébe. A betegekből, szakdolgozókból, főorvosokból és orvosjelöltekből álló hallgatóság hívő embert ismerhetett meg a főorvosban, de ez még egy kórházban is inkább volt mélyen megnyugtató, mint aggasztó fejlemény.

Kerkovits Gábor előadásában a Beteszda-tónál esett bibliai történetet mesélte, ahol egy beteg azért nem ért a megrebbent víztükörhöz elsőként, mert nem volt embere, aki mozgásképtelenségében segítette volna. Ember legyen tehát először is az orvos. Juvenalis mondását a maga pontosságában idézve (Imádkozzunk azért, hogy ép lélek legyen ép testben!) a hit perdöntő erejét emelte ki a gyógyulás sikerében.

Íróink, költőink közül sokan halhatatlanok, de a betegség bizony őket sem kímélte. A kardiológus különféle szívzűrök kifinomult nyelvezetű leírásait szedte össze. Szabó Lőrinc szívizom-infarktusának kellemetlenségét szedte rímbe, Németh László a vérnyomásügynek szentelt kötetnyi megfigyelést, de a nemzetközi porondon is megjelent a kardiológia-szakma: Rabindranath Tagorét a balatonfüredi szanatórium gyógyította.

A főorvos többször aláhúzta az életmód szerepét: öröklődéssel és környezeti tényezőkkel magyarázva sem szabad elfedni azt, ami rajtunk múlik. Vagyis a beteg és az orvos együttműködésén, mert eredményt csak közösen érhetnek el.

Gorbacsov gyógyító glasznosztya

Az egykori vasfüggönyön inneni országokban sokkal több a szív és érrendszeri beteg, mint a Lajtán túl: ezt a tényt térképpel szemléltette világnapi előadásában Kerkovits Gábor. Riasztó vörös szín uralta az egykori keleti blokk különös testvériségét. A görbén is kirajzolt betegségszám Mihail Gorbacsov 1985-ös glasznosztya után lefelé indult: a politikai nyitás, a nyíltság több egészséget hozott. Kevesebb szív szakadt meg. A népdal-állapot közel szakszerű leírás egyébként szívgyógyászatilag. A szívizom-infarktussal összefüggésben létezik egy „kancsó” szívalak, amikor a szívcsúcs kiszélesedik, miközben a koszorúerek változatlanok. Hirtelen érzelmi megrázkódtatás idézi elő, szervi előjelek és rizikófaktorok nélkül. Angolból ez a megtört szív szindrómájaként fordítható, a „megszakad a szívem”. Ennyi a lélek szerepéről a test egészségében.