2012.09.30. 18:29
Szívünk napja: állapotfelmérés a nagygenerál előtt
Kinyitotta a kapuit vasárnap a kaposvári kórház, s most először léphetett civil a szívkatéteres laborba, mely új dimenziókat nyit a szív- és érrendszeri betegségek kezelése előtt.
A Kaposi Mór Oktató Kórház négyszázezres populációért lesz felelős, terhet vesz le négy másik, féléves várólistákkal szorongatott dunántúli klinikáról, s nem kis terhet vesz magára. A távlatokat Varga Csaba orvosigazgató-helyettes köszöntője után Moizs Marianna stratégia főigazgató-helyettes villantotta föl, akit a kardiológia osztályvezető főorvosa, Papp Előd és kollégái követtek.
Mindannyian a pécsi klinikáról lehetnek ismerősek: Kovács Erik, Horváth Iván, valamint Kónyi Attila, Pintér Tünde és Magyari Balázs. Erős csapat verbuválódott a szakasszisztenciával együtt, s már tényleg csak a startra várnak.
Az előadók között az előkészítésben aktív Papp Lajos professzor mellett Bábiczky Ágnes főorvos beszélt a szív- és érrendszeri betegségek statisztikáiról, és a prevencióról. A kontinensen a halálozások 52 százaléka köthető a koszorúér-elváltozásokhoz, szívelégtelenségekhez. Magyarországon 2,5-szeres az esély erre Finnország lakosságához képest, bár eredményeink javulóban vannak: egy nagy csúcsot követően tíz éve elértük az 1978-as visszafogottabb állapotot. Innentől a megelőzés, az oktatás és a szűrés a legfőbb eszköz a nemzetgazdaságot is sújtó „kardio-krach” visszaszorításához. Mert ahogy az autót, úgy szervezetünk állapotát is illik ismernünk, mondta Bábiczky főorvos.