Erőt gyűjt a díszpolgár

[caption id="" align="alignright" width="309"] A szakember a göllei falunapon vette át a díszpolgári kitüntetést
[/caption]– Agrármérnök, helytörténész és Fekete István kutató. Hogyan egyezteti ezt össze?
– A történelem, a hagyományőrzés kamaszkori szerelem – válaszolta kérdésünkre Bodó Imre, göllei díszpolgár. – Tíz évesen kaptam meg az első Fekete István könyvet. Úgy érzem, a mű megpecsételte a sorsomat. Lélegzetvisszafojtva bújtam a többi alkotását.

– A búzahozam elemzése és a máig egyik legnépszerűbb író hagyatékának feldolgozása, első hallásra igen különbözik egymástól a két feladat.
– Nem rokon területekről van szó. A hivatás- és kutatószenvedély azonban nem zárja ki, hogy mindkét munkában elmélyedjek. A helytörténet ifjúként lázba hozott; Gölle és a környező községek múltja a mai napig foglalkoztat. S emellett boldogan eljárok a honismereti akadémiára. Kirándulásokat szervezünk, közösen járjuk az országot.

– Hogyan érintette meg az irodalom?
– Fekete István művei valósággal megfertőztek. Szüleim A koppányi aga testamentumával leptek meg karácsonyra. S mivel az író Göllében született, az olvasmány hatására egyre többet kérdezősködtem a falubeliektől róla. Feljegyeztem, hogy ki volt az író gyerekkori barátja, milyen szokásai voltak. Bámulatosan sok történetet hallottam az idős emberektől.

– Legendák keringenek Fekete iránti rajongásáról.
– Sokan mondják: megszállottan szeretem. Szerintem rajongásról és tiszteletről lehet beszélni. Fekete István élvezetes stílusban ír az itt élőkről; szerette, becsülte az egyszerű parasztembereket. Soha nem felejtette el a szülőföldjét. Halála előtt is gyakran emlegette kedvenc faluját. Gölle volt az egyetlen hely a világon, ahol igazán otthon érezte magát.

– Mintahogy ön is tisztelettel beszél szülőföldjéről. Mi húzza vissza?
– A munkahelyemen és a családomon kívül minden ideköt. Göllében élnek a barátaim, ismerőseim, a temetőben nyugszanak a szüleim, rokonaim. Felkutattam, hogy őseim már 1668-ban itt telepedtek le. Huszonkét éve írtam meg a község krónikáját. A kilencvenes évek közepén a második kötetet adták ki, ami a település agrártörténetéről ad képet. Úgy ismerem a falu történetét, mint a tenyeremet. A kutatással azóta sem álltam le.

– Díszpolgári címet kapott Göllében. Hogyan élte meg az elismerést?
– Megható pillanat, ilyen egyszer fordulhat elő az ember életében. Az elismeréssel meglepett az önkormányzat. Önzetlenül támogattam a falumat, ezután is jó tanácsokkal igyekszem szolgálni a fejlődést. A cím amúgy kötelez; még inkább oda kell figyelnem Göllére.

– Gyakran jár haza?
– Elvonási tünetektől szenvedek, ha két hétig nem jöhetek. A családtagjaim is látják, hogy ilyenkor idegesebb, nyugtalanabb vagyok.

Bodó Imre

1954-ben született Göllében. Keszthelyen tanult, agrármérnöki diplomáját 1976-ban szerezte meg. A volt göllei tsz-ben dolgozott, ezután Attalában helyezkedett el. Huszonöt éve növényvédelmi felügyelő. Nős, két fiúgyermek apja.

– Dombóvári házában múzeumot alapított. Honnan jött az ötlet?
– Az író édesapja Dombóváron született. Megfogadtam: ahogy lehetőségem lesz rá, emlékszobát nyitok. Ők Dombóvárról költöztek Göllébe, én épp fordítva, Somogyból Tolnába. A Fekete István Múzeum 1995-ben nyílt meg, jövőre akarjuk kibővíteni.

– Jönnek a vendégek vagy lasszóval kell fogni őket?
– Augusztus elején nyitottuk meg a negyedik vendégkönyvet. Tizenhárom év alatt csaknem 28 ezren jártak nálunk; akadt köztük francia, kínai és japán is.

– Két fia van. Melyik lép az apjuk nyomdokába?
– Talán a nagyobbik, aki időnként tárlatvezetést is vállal. Sokat segít a feleségem és a kisebbik, főiskolás fiam is. A helytörténeti anyagok feldolgozása sok munkát ad, épp Attala múltjába ástam magam. S ha nincs más dolgom, kimegyek a kapospulai hegyre. Ott gyűjtök erőt.