Emléktábla a marcali zsidó áldozatokért

Suchman Tamás magánszemélyként kezdeményezte az emléktáblák elhelyezését: a Széchenyi utca 12. számú ház falán leleplezettekét és a gimnázium falára került, egykori zsinagóga emléktábláját is. Mint mondta: ígéretet teljesített, elsősorban szülei felé, a zsinagóga elbontásának 50. évfordulójára. Az emlékezéshez, az emléktáblák elhelyezéséhez a marcali Helytörténeti Múzeum munkatársai, Vidák Tünde igazgató, Nagy Csaba helytörténeti kutató és Huszár Mihály történész adtak szakmai segítséget. A Széchenyi utcában leleplezett táblák a szomszédos házakban élt zsidócsaládoknak állítanak emléket: az egyik Dr. Gold Samuné Schőn Jozefa, a járási főorvos feleségének nevét őrzi, akit 71 évesen hurcoltak a halálba. A másik Dr. Révész Ferenc orvos és családja, valamint Wirkmann Árpád gyógyszerész és családtagjai nevét örökítette meg, akik az auschwitzi haláltáborba szállításuk előtt, önkezükkel vetettek véget életüknek.

Majd az emlékezők a Hősök terére vonultak át, ahol a Mártír emlékműnél Fröhlich Róbert főrabbi a modern Bileám átkának nevezte a II. világháború zsidóellenes intézkedéseit. (A bibliai időkben Bileámot, a mezopotámiai varázslót Moáb királya, Bálák bérelte fel félelmében, hogy átkozza meg a határon felvonuló, Kánaánba készülő zsidó népet. Ezt Bileámnak nem sikerült, mert az átok helyett az áldás szavait adta a szájába az Úr.) – Mi volt a gettó? – tette fel a kérdést beszédében a főrabbi. – Még vannak itt, akik el tudják mondani. Nem azért, mert hallották, hanem mert saját tapasztalatból tudják, milyen az, amikor egy szobában húszan vannak élelem, víz és biztonságérzet nélkül, milyen, amikor hullanak az emberek a betegségtől, gyengeségtől, az őrök szadizmusától, a kísérletektől, a gyilkolástól. Azért állunk itt, hogy felidézzük azt a vészkorszakot, ami elpusztította a zsidókat, s átérezzük milyen volt az a néhány év, ami felvéste erre az emlékműre a zsidóneveket. Ne engedjük, hogy Bileám kinyissa a száját és újra átkot szórjon. Nem hagyhatjuk, hogy azok az emberek, akiknek a neve ezen a márványoszlopon szerepel, halálukban is meg legyenek gyalázva és alázva.

Ezt a gondolatmenetet folytatta Kiss Iván címzetes prépost, Marcali esperes-plébánosa, aki arról is beszélt: sokat tehetnek a ma élő emberek, hogy senkit ne érjen bántalom, hátrányos megkülönböztetés azért, mert zsidó, vagy keresztény. – Mi ellenszegülünk Bileám átkának ennél az emlékműnél, ahol rengeteg név szerepel, akik életüket áldozták értünk, a szülőföldért, a hazáért. Nekünk túlélőknek kötelességünk emléküket ápolni, akármelyik valláshoz is tartoznak – mondta Kiss Iván.



Az egykori zsinagóga emlékére, a helyén álló Berzsenyi gimnázium falán is lelepleztek egy olyan táblát, ami képben is megjeleníti azt az imaházat, aminek építését 1905-ben kezdték el, s amit 1963-ban bontottak le, miután a marcali zsidó közösség gyakorlatilag megszűnt. – Megkérdeztem, az egykori félezer marcali zsidóból, ma már csak hárman vannak. Lassan már csak a táblák hirdetik majd, hogy egykor itt zsidó közösség élt – mondta a csaknem 90 éves Dénes György történészprofesszor, akinek nagyszülei Marcaliban éltek: öt lányt és négy fiút neveltek családalapítókká. Mint hozzátartozói közül jónéhányan, Dénes György maga is megjárta a német koncentrációs táborok poklát, mint ahogyan azt fel is idézte emlékbeszédében.