Határozott állásfoglalás

2024.08.17. 12:29

Imane Helif nem vehet részt a női ökölvívó-világbajnokságon

Fontos bejelentéseket tett a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA): a két biológiailag férfi bokszoló, Imane Helif és Lin Ju-Ting nem vehet részt a következő női ökölvívó-világbajnokságon, illetve az algériai bunyós által 46 másodperc alatt szinte kivégzett olasz Angela Carini megkapja az olimpiai bajnokoknak járó jutalmat az IBA-tól.

MW

Imane Helif olimpiai bajnok lett Párizsban

Forrás: AFP

Eldőlt, hogy 2025-ben a női amatőr ökölvívó-vb házigazdája Szerbia lesz, míg a jövő évi férfi-vb sorsáról rövidesen döntés születik. A jövő márciusi eseményt Belgrádban rendezik, amely gazdag múltra tekint vissza az ökölvívás terén, hiszen 1978-ban és 2021-ben két IBA férfi ökölvívó-világbajnokságnak adott már otthont.

Azt is bejelentették, hogy a nemiséget vizsgáló teszteken fennakadt ökölvívók nem vehetnek részt a világbajnokságon már most Asztanában, és jövőre Belgrádban sem, hiszen mind Imane Helifet, mind pedig Lin Ju-Tinget eltiltotta az IBA a női versenyeken való indulástól – adta hírül a Magyar Nemzet.

Imane Helif
Fotó: Mohd Rasfan / Forrás: AFP

Mint ismert Imane Helif a női bokszolók között versenyezhetett a párizsi olimpián, pedig korábban megbukott a nemi teszteken. Az első meccse aztán mindössze 46 másodperc után véget ért, mert olasz ellenfele, Angela Carini sírva feladta a mérkőzést, és utána elmondta, hogy ekkora pofonokat még sosem kapott.

Umar Kremlev, az IBA elnöke bejelentette, hogy Carini pont akkora jutalmat kap a szövetségtől, mintha olimpiai bajnok lett volna.

Nem tudtam nézni a könnyeit. Higgyék el, abszolút nem vagyok közömbös az ilyen helyzetek iránt, és biztosíthatom a női ökölvívók társadalmát, hogy minden bokszolót megvédünk az ilyen helyzetekkel szemben. Egyszerűen nem értem, miért ölik meg a női bokszot a NOB vezetői. A nők biztonsága érdekében semmi keresnivalója nincs a ringben velük szemben olyanoknak, akiknek a tesztje nemi eltéréseket mutat

– mondta Kremlev, aki hozzátette, az üzbég Sitora Turdibekova ügyét is megoldják majd, aki a másik biológiailag férfi, a tajvani Lin Ju-Ting ellen szenvedett vereséget az első fordulóban a párizsi olimpián.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában