petíció

2021.09.03. 17:58

Csöbör Katalin: mutassuk meg a baloldalnak, nem kérünk a kudarcos Gyurcsány-korszakból!

2010-ben lezárult egy kudarcokkal teli korszak.

A hétvégén Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megye számos településén megkezdi az aláírások gyűjtését a Fidesz a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióhoz – jelentette be Csöbör Katalin, a párt miskolci országgyűlési képviselője pénteken, Miskolc avasi lakótelepén, ahol többen már szignálták is az íveket.

A politikus sajtótájékoztatóján azt mondta: 2010-ben lezárult egy kudarcokkal teli korszak. Magyarország történelmének egyik legsötétebb korszaka, egy olyan korszak, amelyben az akkori kormány hazudott reggel, délben, este, megemelték az adókat, a gáz és a villany árát, elvették a 13. havi nyugdíjat az idősektől, felszámolták az otthonteremtési és családtámogatásokat, kórházakat zárattak be, 600 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből – fogalmazott.

Mindez az ország és az önkormányzatok eladósításával járt, ezt a korszakot nevezik a hazai politikában Gyurcsány korszaknak – tette hozzá.

A képviselő hangsúlyozta: tizenkét év elteltével Gyurcsány Ferenc újra hatalmat akar, ezúttal Karácsony Gergely mögül „próbál odaférkőzni a kormánykerékhez”.

Leszögezte: nem hagyhatják, hogy visszatérjen a múlt, nem hagyhatják, hogy ismét azok ragadják meg a hatalmat, akik egyszer már tönkretették az országot. Ennek érdekében indította el a Fidesz a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! elnevezésű országos aláírásgyűjtési akcióját.

Mint mondta: szombattól választókerülete számos településén megkezdik az aláírások gyűjtését, és arra kérte a választópolgárokat: mutassák meg a baloldalnak, hogy sokan vannak, és nem kérnek a 2010 előtti, kudarcokkal teli Gyurcsány-korszakból.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!