Uniós források

2023.05.16. 08:31

Így dolgoznak Magyarország ellen Brüsszelben a Gyurcsány-párt képviselői

Az Origo cikksorozatának második részéből kiderül, hogy a baloldal európai parlamenti képviselői az országnak járó források felfüggesztéséért harcolnak.

MW

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke, árnyék-kancelláriaminisztere beszédet mond a párt XII. kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2022. október 29-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A Gyurcsány-párt jelentős szerepet játszik ebben az évek óta tartó aknamunkában, amelynek Rónai Sándor az egyik élharcosa.

A Gyurcsány-párti EP-képviselő a Pegasus-vizsgálóbizottság alelnökeként nyilatkozva a minap is amellett kampányolt, hogy ne érkezzenek meg Magyarországra az uniós források. A Gyurcsány-párt „árnyék-külügyminiszterének” is hívott Rónai Sándor egyenesen büszkélkedett azzal, hogy az autópálya-koncessziók ügyében az ő kezdeményezésére indult eljárás hazánk ellen, amitől pedig saját bevallása szerint is a források visszatartását várja.

Nem sokkal később, 2022 szeptemberében, amikor az EP elfogadta a Sargentini-jelentés frissített változatát, a Delbos-Corfield-jelentést, ismét bebizonyosodott, hogy a Gyurcsány-párt politikai fegyverként használja a jogállamiság kérdését. Ugyanis utóbbi állítólagos hiányosságaira hivatkozva követelte Rónai, hogy a kormány egyáltalán ne kapjon uniós forrásokat, és azokat teljes egészében az önkormányzatoknak és a „civil szervezeteknek” folyósítsák.

Rónai elismerte, hogy a Gyurcsány-párt EP-képviselői azon dolgoznak, hogy az uniós pénzek ne érkezzenek meg hazánkba 

olvasható az Origón

Bár az egyik „árnyékkormányinfón” feltett újságírói kérdésre Molnár Csaba először tagadta, hogy pártja annak megakadályozásán dolgozna, hogy Magyarországra ne érkezzenek meg az uniós források, később lényegileg mégis elismerte, hogy ezt teszik.

A hazánk érdekei elleni lobbizásból nem maradt ki Ara-Kovács Attila sem.

A Gyurcsány-párti EP-képviselő egy év eleji nyilatkozatában úgy fogalmazott: „lehetetlen”, hogy pártja képviselői megszavazzák az országnak járó uniós támogatások folyósítását. 

A teljes cikk ITT érhető el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában