Tehetséggondozó program

2023.10.16. 17:33

Az MCC az év végéig várja a középiskolások jelentkezését

Október közepétől az év végéig jelentkezhetnek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) középiskolásoknak szóló programjába a diákok - közölte a tehetséggondozó intézmény hétfőn az MTI-vel.

MW

Illusztráció

Forrás: Kelet-Magyarország

Fotó: Gazdag Mihály

Az MCC középiskolás programja (KP) idén is felvételt hirdet közösségi programok, hasznos tananyagok és társadalomtudományok iránt érdeklődő diákok számára. Iskola mellett végezhető, ingyenes készségfejlesztő és szakmai alkalmakkal, valamint e-learning kurzusokkal várják a magyarországi és külhoni magyar középiskolásokat 16 városban.

A társadalomtudományi tehetséggondozó programban klubdélutánok, idegennyelvi kurzusok, nemzetközi utak, tematikus napok és táborok is vannak.

Hat városban - Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsett és Szegeden - rendezik meg a KP-szombatokat, amelyeken tudományos, ismeretterjesztő előadásokkal és gyakorlatias, alkalmazható tudást nyújtó, készségeket fejlesztő, kiscsoportos workshopokkal várják a diákokat.

 Valamennyi képzési helyszínen elérhetőek a heti rendszerességgel szervezett szakmai klubdélutánok, amelyek célja a tanulás mellett a közösségépítés is.

Illusztráció
Fotó: Gazdag Mihály / Forrás: Kelet-Magyarország

A diákok részt vehetnek angol és német nyelvi, beszédkészség-fejlesztő kurzusokon. 

A legaktívabb tanulók pedig egész hetes belföldi és külföldi tematikus tanulmányi utazásokon fejleszthetik szakmai és idegen nyelvi tudásukat.

A program résztvevői választhatnak négy- vagy nyolchetes rendszerben működő e-learning kurzusok közül, amelyek a többi között a modern történelemmel, a közgazdaságtannal, a pszichológiával, a joggal, az irodalommal, a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkoznak, továbbá van egy magyar és angol nyelvű íráskészség-fejlesztő kurzus is.

A program célja a középiskolások hosszú távú nevelése, oktatása.

Aki az MCC valamely programjában részt vesz, az már ezzel sokat tesz magáért és a közösségéért. Gondolkodik önmagáról, a tehetségéről, a lehetőségeiről, a jövőjéről. A tudatosságnak erre a szintjére eljutni egyáltalán nem egyszerű. Tudatosan tervezni és tenni azért, hogy szellemi javainkban gyarapodjunk, ritka erőfeszítést igényel, amelynek a gyümölcseit csak hosszabb távon szedhetjük le

– idézték a közleményben Szalai Zoltán főigazgatót.

Szalai Zoltán úgy fogalmazott: 

rögös út vezet a kiválóság magaslataihoz, azonban az MCC arra vállalkozik, hogy ennek az útnak a kiszámíthatatlanságát csökkentse valamelyest.

Az idén 27 éves, immár 7300 diák képzését végző Mathias Corvinus Collegium az ország legnagyobb tehetséggondozó intézménye, amelynek középiskolás programja 2002 óta működik. Az idei tanévet több mint 4500 középiskolás diák kezdte meg az MCC-ben; a résztvevők száma folyamatosan emelkedett az elmúlt években.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában