Rekordösszeg

2024.06.07. 08:53

Kétmilliárdos kártérítésre kötelezték Magyar Péter bizalmasának bűntársát

A Magyar Nemzet cikke szerint F. Attila egészen a letartóztatásáig szoros kapcsolatban állt Magyar Péter jobbkezével, S. Máriával.

MW

Magyar Péter, a Tisza párt európai parlamenti listavezetője, a párt alelnöke felszólal a közmédia által szervezett uniós választási vitaműsor helyszínénél, a Várkert Bazárnál tartott ellenzéki demonstráción 2024. május 30-án

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Óriási összeg, kétmilliárd-háromszázötven millió forint megfizetésére kötelezte a bíróság annak a bűnbandának a vezetőjét, amelyik egy országosan kiépített piramisjáték segítségével családok százait tette tönkre. A csalássorozatban részt vett a közélet tisztaságát hirdető Magyar Péter egyik bizalmasa, S. Mária is – írja a Magyar Nemzet.

Az áldozatokat eddig persze nem kártalanították, ami azért sem meglepő, mert a bűncselekményből szerzett hatalmas vagyont a bűnbanda eltüntette, a hatóságok sem bukkantak eddig a pénzek nyomára

– hívja fel a figyelmet a lap.

Az ügyben 2018-ban született jogerős döntés, a csalási botrány kiagyalóját tizenegy évre ítélték, igaz, F. Attila hamarosan szabadulhat a rácsok mögül. Magyar Péter bizalmasa, egyben élettársa édesanyja már egy ideje szabadlábon van, de korábban ő is több évet ült börtönben, miután négy évre ítélték többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt.

S. Mária a jogerős ítélet szerint összesen 350 millió forintos kárt okozott.

További részletekért kattintson.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában