Békepárti álláspont

2024.06.05. 19:39

Robert Fico megbocsát a merénylőnek, de újabb támadásoktól tart (videó)

Három héttel az ellene elkövetett merénylet után először szólalt meg a nyilvánosság előtt a szlovák miniszterelnök. Robert Ficó a közösségi oldalára feltöltött videójában arról beszél, hogy a támadóját az ellenzék gyűlöletkeltése hergelte fel és, hogy a média elbagatellizálja azt, hogy majdnem megölték. De szóba került a békepárti álláspontjáról, és óva intette a kormányellenes, Soros-féle médiát a kettősmércétől is.

MW

Robert Fico szlovák miniszterelnök

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Jakub Gavlák

A kormányfő videója elején köszönetet mondott a besztercebányai kórház munkatársainak, hogy megmentették az életét és a pozsonyi orvosoknak, akik jelenleg is kezelik. Elmondta azt is, ha minden jól alakul, június végén, vagy július elején térhet vissza dolgozni – írja a Ma7 szlovákiai hírportál alapján a Magyar Nemzet.

Ezután kiemelte, megbocsát annak személynek, aki megpróbálta meggyilkolni, mert nem érez iránta gyűlöletet és nem is fog ellene jogi lépéseket tenni.

Nyilvánvaló, hogy csak a gonosz hírnöke volt, amit a politikailag sikertelen és frusztrált ellenzék kezelhetetlen méretűvé fejlesztett

– fogalmazott Fico.

Mint mondta, nem hisz abban, hogy a merénylet egyetlen személy támadása lett volna, felidézte, hogy több hónapja beszélt a merénylet veszélyéről, és utalt arra is, hogy ilyen jellegű titkosszolgálati információkat viszont nem kapott.

„Hosszú politikai pályafutásom során mindig a más véleményhez fűződő alapvető politikai jogra támaszkodtam, és alapvetően nem értek egyet azzal az egyoldalú vélemény politikájával, amelyet egyes nagy nyugati demokráciák manapság agresszíven hirdetnek. Elutasítom a beavatkozást más országok belügyeibe vagy a demokrácia kényszerkivitelét olyan országokba, amelyek úgy döntöttek, hogy a saját útjukat járják” 

– emelte ki a szlovák miniszterelnök. 

Robert Fico hangsúlyozta, hogy

Szeretném megkérni a kormányellenes médiát, különösen azokat, amelyeknek a Soros G. [Soros György] pénzügyi struktúrája a társtulajdonosa, hogy ne lépjenek arra az útra, hogy csak a gyilkossági kísérlet okainak súlyosságát tartják tiszteletben, hanem ennek a kísérletnek a következményeit is. Hogyan viselkednének, ha valami hasonló történne a szlovák ellenzék egyik vezetőjével, és a támadó a SMER-SSD-hez kötődő személy lenne?

 – tette fel a kérdést a szlovák kormányellenes médiának címezve.

A szlovák kormányfő megjegyezte, hogy az EU- és NATO-tagságra épülő, de a világ mind a négy oldalára orientált, magabiztos szuverén szlovák külpolitika egyszerűen nem divatos.

A politikai képviseletem és az EU- és NATO-partnereim közötti kapcsolatok az Ukrajna elleni orosz támadást követően eszkalálódtak, amikor nem voltunk hajlandóak Ukrajnának állami készletekből katonai segítséget nyújtani, kivéve a humanitárius segélyt, és továbbra is alapvetően előnyben részesítjük a békét a háborúnál 

– emlékeztetett.

Robert Fico hozzátette, „éppen az ukrajnai konfliktus az, ami az EU-ban és a NATO-ban tovább erősítette, szó szerint szentesítette az egyetlen helyes vélemény fogalmát, miszerint az ukrajnai háborúnak bármi áron tovább kell folytatódnia ahhoz, hogy meggyengítse Oroszországot”.

Mint mondta,

Aki nem azonosul ezzel az egyetlen kötelező véleménnyel, azt azonnal orosz ügynöknek bélyegzik, nemzetközileg politikailag marginalizálódik. Kegyetlen kijelentés, de az EU-ban megszűnt az eltérő véleményhez való jog.

A teljes cikk IDE KATTINTVA érhető el!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában