Házfelújítási botrány

2024.07.02. 16:01

A vesztegetést is vizsgálják az újpesti DK-s politikus ügyében

A vesztegetést is vizsgálják abban a nyomozásban, amit Trippon Norbert újpesti alpolgármester házfelújítási botránya kapcsán indított az adóhatóság.

MW

Karácsony Gergely (k) és Trippon Norbert (j2)

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Az önkormányzati választásokon győzelmet arató DK-s politikus ügyében szó van még elszórt közpénzekről, fiktív számlákról, valamint egy gyanús, sok száz milliós önkormányzati szerződésről is – írja a Magyar Nemzet.

Trippon Norberték házfelújításával összefüggésben még Budai Gyula tett feljelentést vesztegetés gyanújával, és ezt csatolta az ügyben indult nyomozáshoz a hatóság – derült ki az eljárást felügyelő ügyészség lapunknak adott tájékoztatásából.  Mint megkeresésünkre írták, „az országgyűlési képviselőnek az üggyel összefüggő korrupciós bűncselekmény gyanújára hivatkozó feljelentésében foglaltakat ennek az ügynek a keretében vizsgálja a nyomozó hatóság”.

A történet előzményéhez tartozik, hogy egy milliárdokat forgató, számlagyáras bűnbandához tartozó céggel, a Motingatlan Kft.-vel és az alpolgármesterrel kapcsolatban az adóhatóságnál egy ismeretlen személy is bejelentést tett hónapokkal ezelőtt.

Közpénzből fizethették a házfelújítást

A bejelentő szerint a Motingatlan nagy összegű, vélhetően fiktív számlákat állított ki Trippon feleségének. A bejelentő megjegyezte, hogy ezek a számlák az alpolgármester családi házának felújításáról szóltak, csakhogy tudomása szerint a kivitelezést nem is a Motingatlan, hanem a SZIN-KER ÉPÍTŐ Kft. végezte. A bejelentő fontos körülménynek nevezte, hogy az alpolgármester házának felújítása egybe esik a SZIN-KER közel 300 millió forintos keretszerződésével, amit az alpolgármester által felügyelt Újpesti Városgondnokság Kft.-vel kötött. Ez a cég az újpesti önkormányzat tulajdonában áll, így bevétele kizárólag az önkormányzattól származó közpénz.

A teljes cikk további részletekkel IDE KATTINTVA olvasható!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában