Meggondolta magát

2024.07.13. 08:27

Magyar Péter kamuállásnak nevezte az EP-képviselőséget, de azért elvállalta

Szerinte Brüsszelből öt év alatt akár 2 milliárd forintot is haza lehet lapátolni.

MW

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

Habár Magyar Péter nemrég még állította, hogy nem tervez beülni az Európai Parlamentbe, 

június 24-én azért mégis átvette a mandátumát. 

Már korábban kiderült, mit is gondol valójában a baloldali politikus a „brüsszeli munkáról”.  2023 nyarán Magyar Péter egy ismerősével csetelt a Messengeren, és azt írta, hogy

képviselőként elég két hetet kint lenni, és a képviselőség a legnagyobb kamuállás a világon havi húszezer euróért.

Magyar Péter ismerőse azért juttatta el a Mandinernek a beszélgetést, mert felháborítja, hogy miközben Magyar Péter az egész kampányban „politikai megváltóként” próbált tetszelegni, saját EP-listát indított, sőt, ő is vezette, néhány hónapja még nagyon is sarkos véleménye volt a brüsszeli munkáról, gyakorlatilag semmibe vette és egyfajta „kifizetőhelyként” tekintett rá – hívja fel a figyelmet az Origo.

Forrás: Origo

A lap emlékeztet: Magyar Péter ráadásul egy áprilisi interjúban arról  is beszélt, hogy szerinte a politikusok eddig csak kifizetőhelyként tekintettek Brüsszelre, ahonnan

öt év alatt akár 2 milliárd forintot is haza lehet lapátolni.

A cikk folytatása IDE KATTINTVA olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában