Terhelő bizonyítékok

2024.08.21. 06:31

Óbudai korrupciós botrány – mindent borított az egykori bűntárs

Önmagát és több III. kerületi politikust feldobó titokzatos bűntárs feljelentése adott nagy lendületet a nyomozóhatóságnak az óbudai korrupciós botrányban – a többi között ez is kiderül a Magyar Nemzet birtokában lévő nyomozati iratokból.

MW

Kiss László óbudai polgármester és Karácsony Gergely főpolgármester

Fotó: Metropol

A titokzatos bűntárs ráadásul terhelő bizonyítékokat, videó- és hangfelvételeket is átadott az ügyészeknek, aminek meg is lett a következménye, hiszen az egész kerületet megrázó bűnügy már elsodorta Kiss László DK-s polgármestert, illetve szocialista helyettesét is – írja a Magyar Nemzet.

Augusztus 14-én, a kora reggeli órákban a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai és a felkérésükre velük tartó szervek megszállták Óbuda-Békásmegyer önkormányzatát. A nyomozó főügyészség által szervezett, több helyszínt érintő, összehangolt akcióban közel ötven hivatalos személy vett részt, abban a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködött.

A hatóságok nem először tettek látogatást a III. kerületi önkormányzatnál, hiszen korábban márciusban és júniusban is tartottak ott kutatást, valamint gyanúsítások is történtek.

Most azonban az iratlefoglalások mellett igazi nagy halért jöttek az ügyészek: otthonából vitték el Kiss Lászlót, a Demokratikus Koalíció polgármesterét, akit bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítottak meg, csakúgy, mint pár hónappal korábban helyettesét, az alpolgármestert, Czeglédy Gergőt.

Mára mindketten letartóztatásban vannak, Kisst tizennyolcmilliós, Czeglédyt százmilliós korrupcióval gyanúsítják.

A polgármesterrel kapcsolatban, az őrizetbe vétele másnapján részletes közleményt adott ki az ügyészség. Aszerint Kiss László a 2019. októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni.

A KNYF szerint a vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal.

Az ügyészség közleményében kiemelte, hogy a valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért. Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el. A KNYF egyébként a vesztegetés mellett pénzmosással és közbeszerzési eljárás befolyásolásával is gyanúsítja Kisst.

Fontos hozzátenni, hogy mind az óbudai polgármester, mind az alpolgármester abszurdnak tartja a gyanúsítást, és ártatlannak vallják magukat. Azt, hogy pontosan mi az igazság, várhatóan a jogerős bírósági ítélet fogja tisztázni, de addig az ártatlanság vélelme őket és az ügy többi szereplőjét is megilleti, hiszen az eljárás még csak nyomozati szakban van.

Persze kérdés, hogy a két politikust mennyire érte váratlanul az ellenük indított nyomozás, hiszen már évekkel ezelőtt konkrét információk jelentek meg a sajtóban, hogy korrupciógyanús ügyletek történhettek a III. kerületben.

A Magyar Nemzet többrészes cikksorozának első része IDE KATTINTVA folytatódik!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában