Az élmény a legfontosabb

2024.09.04. 14:45

Országossá válik a nemzeti emlékezetpedagógiai program

A program célja, hogy minden gyermek legalább egyszer jusson el iskolai szervezésben egy nemzeti vagy történelmi emlékhelyre – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán Budapesten.

MW

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszter, miniszterelnök-helyettes a nemzeti emlékezetpadegógiai program kormányzati támogatással elinduló országos kiterjesztését bejelentő sajtóttájékoztatón

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Semjén Zsolt a program országos kiterjesztését bejelentő budapesti sajtótájékoztatón ismertette, hogy a kezdeményezés a 7. évfolyamtól a 11. évfolyamig 78-80 ezer tanulót érint mintegy háromezer osztályban, és hatvan tankerületi központ és negyvenhét nemzeti emlékhely vesz részt benne.

 A kormány egymilliárd forintot biztosít erre a célra a mostani tanévben – jelezte. 

A miniszterelnök-helyettes a programot három az egyben programként jellemezte, amely eddig különállóan létező programelemeket egyesít: az iskolai történelemórát, a történelmi emlékhelyek emlékezetpedagógiai jó gyakorlatát és a tanórákon kívüli közösségteremtést. 

A diákokat korszerű eszközökkel és szakszerű idegenvezetéssel ismertetik meg a nemzeti és történelmi emlékhelyekkel, a konkrét történelmi események, nemzetünk nagyjainak és hőseinek életpéldája személyesen és élményszerűen átélhetővé válik – mutatott rá. Semjén Zsolt úgy fogalmazott: a nemzeti identitás megélése antropológiai lételeme az embernek. Akkor van megmaradás egy létszámában kis nemzet számára, ha minden egyes tagjában benne él az a tudat és az a büszkeség, hogy érdemes ehhez a nemzethez tartozni, mert az őseink nagyszerű dolgokat cselekedtek. Ezen büszkeség alapjának a történelmi tudásnak kell lennie, s ennek a megélhetőségét, élményszerűségét teszi lehetővé ez a program – húzta alá. 

Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára azt hangoztatta, hogy a mai változó világban különösen fontos, hogy legyenek gyökereink, legyen hovatartozásunk, öntudatunk, mert ezek segítenek a küzdelmes feladatokban.

 A köznevelésben is fontos cél a gyerekek nemzettudatának, személyes identitásának formálása, a legjobb tudásátadási módszer pedig az élmény 

– mondta a helyettes államtitkár. 

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke arról beszélt, hogy a nemzeti alaptanterv szerint is olyan módszerekre van szükség, amelyek távol állnak a frontális oktatástól, helyette tapasztalat- és élményalapú módszerrel adnak át tudást, amely így „mélyebben tud gyökeret ereszteni” a gyerekekben.

Hajnal Gabriella közlése szerint a programban a helyszíni látogatást megelőzi az iskolai felkészülés, és a kirándulás után egy „lecsengető”, reflexív részt is beépítettek. Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ elnökhelyettese azt mondta, 

a program fontos célkitűzése, hogy bemutassa a közösségért való szolgálatot, azokat az embereket, akik akár az életüket is feláldozták a közösségért, a hazáért, így erősítve a fiatalokat abban, hogy ők is a közösségért tenni akaró emberekké váljanak.

 Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, a nemzeti emlékezetpedagógiai program szakmai tanácsadó testületének tagja kiemelte, 

a programmal szeretnék elérni, hogy erősödjön Magyarországon a nemzeti összetartozás érzése, a magyarok legyenek büszkék a múltjukra, ugyanakkor tudják vállalni történelmük egészét, azaz nemcsak a szépet és a jót, hanem a rosszat, a kudarcokat is.

 Móczár Gábor, a programot kezdeményező és koordináló Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója elmondta, kutatások szerint a fiatalok vágynak aktívan kapcsolódni a történelemhez, a nemzeti múlt és a következő generáció közötti kapcsolatot pedig leginkább a közoktatáson belül lehet megteremteni. 

A programot azért indítják 7. osztálytól, mert ekkor már van olyan alaptudása a gyerekeknek, amelyre építkezni lehet

– tette hozzá. 

Közölte azt is, hogy a 85 emlékhelyből 47 helyszínen indul a program, szeptemberre már 15 500 gyerek jelentkezett, az iskoláknak pedig nem kerül pénzbe a részvétel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában