Adomány, erőforrás

2024.09.16. 14:27

Segélyszervezetek is segítik a védekezést

A Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ), a Baptista Szeretetszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet is adománygyűjtéssel, önkéntesekkel, eszközökkel segíti az árvízi védekezést.

MW

Homokzsákokat töltenek önkéntesek Gönyűn, az áradó Duna közelében 2024. szeptember 15-én

Forrás: MTI

Fotó: Krizsán Csaba

A Katolikus Karitász MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint a szervezet tízmillió forint gyorssegélyt különít el a védekezéshez elengedhetetlen eszközök beszerzésére, a károk mérséklésére és a bajbajutottak támogatására.

A karitász Nagybajcson, a helyi plébánián katasztrófahelyzeti bázist alakít ki a segítségnyújtás koordinálására, a szükséges erőforrások elosztására.

A humanitárius szervezet készenlétbe helyezi katasztrófa- és veszélyhelyzeti csapatát, amely hatékonyan tud ellátni gyorssegélyezési, kármentési és lelki elsősegélynyújtási feladatokat a helyszínen a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal szoros együttműködésben.

A karitász adománygyűjtést is hirdet: a 1356-os adományvonal hívásával hívásonként 500 forinttal, a www.karitasz.hu oldalon keresztül online adományozással, „vészhelyzeti segítségnyújtás” megjelöléssel, valamint banki átutalással a Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008 számlaszámon lehet támogatni a szervezet védekező munkáját.

A Magyar Református Szeretetszolgálat közleménye szerint a segélyszervezet 30 harminc emberrel Dunaalmáson segíti hétfőn az árvízi védekezést. A következő napokra önkéntesek jelentkezését is várja a szervezet, akik keddtől Tahin, szükség esetén pedig a fővárosban segítik a védekezést.

Jelentkezni a szeretetszolgálat honlapján keresztül lehet, a terepen szolgálatot vállaló önkéntes csapatok kedd reggel indulnak közösen az alapítvány budapesti, Hungária körúti irodájától - tették hozzá.

Az MRSZ Kutató-Mentőcsapata - melynek tagjai között katasztrófavédelmi szakemberek és tűzoltók is vannak - a mentési feladatokban vállal szerepet.

Hétfőn a csapat Budapestre szállította nagyteljesítményű benzinmotoros vízszivattyúit, aggregátorokat, reflektorokat, hernyótalpas és gumikerekes ATV-ket, valamint kézi szerszámokat, a felderítéshez pedig drónkamerákat, hogy szakmai segítséget nyújthassanak a legveszélyeztetettebb helyszíneken a katasztrófavédelem irányítása szerint.

A református segélyszervezet az árvízi védekezést támogató adománygyűjtést is hirdet, a 1358-as adományvonal hívásával, az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül, valamint átutalással a 10702019-85008898-51100005 (CIB) bankszámlaszámon keresztül várják a felajánlásokat.

Ugyancsak megkezdte az árvízi védekezést a Baptista Szeretetszolgálat és a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő csoport - közölte a szervezet.

A segélyszervezet önkénteseket is toboroz, valamint tárgyi- és pénzadománygyűjtést is szervez.

A szervezet honlapján és közösségi oldalán tételesen felsorolva megtalálható a szükséges eszközök és a gyűjtőpontok listája. Ugyancsak a www.baptistasegely.hu oldalon lehetőség van online adományozásra, illetve a 1355-ös adományvonal tárcsázásával 300 forinttal lehet támogatni a szervezet védekező munkáját - olvasható a közleményben.

Az árvízi helyzetre tekintettel rendkívüli adománygyűjtést hirdet az Ökumenikus Segélyszervezet is, a 1353-as adományvonalon és a www.segelyszervezet.hu oldalon is várják az adományokat.

A folyamatosan szakadó eső a Duna vízgyűjtő területein, valamint az eddig lehullott és a következő napokban várható nagy mennyiségű csapadék miatt magas fokú készültség alakult ki a Dunán és mellékfolyóin. Közép-Európa több országában a hirtelen lehullott vízmennyiség miatt a folyók több helyen kiléptek medrükből és lakóházakat öntöttek el. 

Az Ökumenikus Segélyszervezet a hazánkat is elérő árhullám következtében rendkívüli adománygyűjtést hirdet, hogy - ahogy a korábbi hazai árvizek esetén, úgy - most is az összefogás erejével tudja segíteni a védekezőket és a bajbajutottakat.

Az Ökumenikus Segélyszervezet felhívással fordul a lakossághoz, hogy a 1353-as adományvonal tárcsázásával (500 forint / hívás), illetve a www.segelyszervezet.hu oldalon bankkártyával, vagy átutalással a 11705008-20464565-ös számlaszámon „árvíz” megjelöléssel fejezzék ki szolidaritásukat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában