Kudarc

2 órája

Magyar tüntetésén nem gyűlt össze a beígért többszázezres tömeg

Nem sikerült az MTVA székháza elé nagyobb tömeget mozgósítani, minden eddigi tüntetésnél kisebbnek tűnt a mai, pedig még az időjárás is kedvezőnek volt mondható. Alig háromezren voltak Magyar Péter tüntetésén, de baloldali politikusokból nem volt hiány – számolt be a Magyar Nemzet helyszíni tudósítója.

MW

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke (b) és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a párt demonstrációján az MTVA óbudai székháza előtt 2024. október 5-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Magyar Péter több százezres tömeget ígért mára. Ehhez képest 15.30-kor nagy jóindulattal is csak háromezer ember volt a tüntetésén – írja a Magyar Nemzet Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője közösségi oldalán közzétett bejegyzése alapján. 

A vezető elemző szerint a megmozduláson a hátsó sorok is már hézagosak.

Magyar Péter ma azért tüntet, mert állítása szerint nem hívják a közmédiába – emelte ki Deák Dniel. 

Ehhez képest az elmúlt hetekben többször is hívták őket, csak nem fogadták el a felkérést. Hergelni és valótlanságokat állítani könnyebb, mint elfogadni a felkérést és akár a kritikus kérdésekre érdemben válaszolni

– mutatott rá Deák Dániel, aki felsorolta, hogy a Tisza Párt politikusai közül kik kaptak meghívást a köztévébe. 

Mint ismertette, 

  • szeptember 12-én meghívták Dávid Dórát, aki nem ment be;
  • szeptember 19-én behívták Magyar Pétert, aki akkor nem fogadta el a meghívást,
  • Szeptember 26-án Gerzsényi Gabriellát hívták, aki szintén nem ment be, ahogy aznapra invitálták Ordas Esztert is, aki helyett Magyar Péter nyilatkozott élőben a köztévében és a közrádióban is;
  • október 3-ra kapott meghívást Magyar Péter és Ordas Eszter, amire nem mentek be.
    Bohár Dániel riporter úgy vélekedett: érthető, hogy Nagy Ervin színészre, a Bruti névre hallgató humoristára és Magyar Péterre nem sokan kíváncsiak. Szarvas Szilveszter újságíró szerint ez a bohóckodás és a ripacskodás ára.

A Magyar Nemzet helyszíni tudósítója is arról számolt be, hogy 

az MTVA székháza elé nem sikerült nagyobb tömeget mozgósítani, minden eddigi tüntetésnél kisebbnek tűnik a mai, pedig még az időjárás is kedvezőnek mondható. 

Bohár Dániel vélekedését erősíti meg az a tény, hogy Bruti beszéde közben elindult egy kifelé áramlás a tömeg első feléből. Közben a demonstrálók tábora kettészakadt, az első és a második tömb között kialakult egy nagy hézag.

A Magyar Nemzet újságírója arról is beszámolt, hogy a közönségben felfedezte Nagy Erzsébetet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetétől, aki szivárványszínű kabátot viselt, valamint kiszúrta Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt a színpad mögötti sátorban, ugyanakkor arról is tudósított, hogy 

kiszúrta a tömegben a baloldal legutóbbi miniszterelnök-jelöltjét, Márki-Zay Pétert is, Magyar Péter egyelőre még nem mutatkozott.

A Mandiner a megmozduláson látta az LMP népszavazási bódéját, Fekete-Győr Andrást és több, korábbi tanártüntetésen részt vevő demonstrálót is. 

A tudóstó arról is beszámolt, hogy 

Magyar Péter Hitlerrel indított,  a náci Harmadik Birodalom egykori vezetőjét idézte, szerinte a Fidesz, és a közmédiában dolgozók megfogadták az ő tanácsát, ezért hazudnak. 

 

MAGYAR Péter
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke (középen) a párt demonstrációján az MTVA óbudai székháza előtt 2024. október 5-én
Fotó: Koszticsák Szilárd

A többször hazugságon kapott Magyar ezután szokásos beszédelemeit vetette be, majd arról beszélt, hogy Kádár idején jobb volt a közmédia, mint most, többek között azért, mert a saját nagyapja is rendszeres szereplője volt akkoriban a tévének. 

A további részletekért kattintson IDE!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában