Alvilági múzsák

A ma szirénjei nem életeket követelnek. Az emberek lelkére fáj a foguk. Felhasználók milliárdjait csábítják édes énekükkel nap mint nap. Több is van belőlük, de egyet kivéve mind csak csalfa csábító. Az az egy mindnél és minden eddiginél veszélyesebb. Maga a megtestesült orwelli vízió.

Az egyik alkotója így jellemezte: „Szerintem egy olyan eszközt készítettünk, ami széttépi a társadalom működését biztosító közösség szövetét.”

Ha valaki nyílt szemmel és füllel jár, tudja, hogy ez a bizonyos „eszköz” csupán egy azon törekvések közül, amelynek célja és küldetése a közösségek szétrombolása. Pontosan tudja, hogy egy népet nem lehet leigázni, legfeljebb kiirtani. A nép lelkében mindig tovább él a szabadság iránti vágy, és előbb vagy utóbb lángra lobban.

A lelket, azt kell igába hajtani.

Méghozzá úgy, hogy önként és dalolva tegye meg végzetes lépéseit. Fegyverrel lehetetlen, ezért kezdtek énekükbe a civil szirének.

Mindenkit kényszerítenének, hogy öltse magára a politikai korrektség zubbonyát. Ne merje anyának nevezni az anyját, fiának a fiát és Atyának sem az Atyát. Vesse meg tulajdon történelmét, tagadja meg eleit, nevesse ki hagyományait.

Odüsszeusz az árbóchoz kötötte magát, hogy ellen tudjon állni a szirének dalának. Mi csak egymásba, a családunkba, kisebb-nagyobb közösségeinkbe, közös múltunkba és kultúránkba, a hitünkbe tudunk kapaszkodni. A Facebookot és a hasonló alvilági múzsákat meg el kellene engedni. Vagy kergetni…