Sporttörténelmet írt Bence Balázs az Európa-bajnokságon

– Ha a négy napon át tartó kaposvári junior Európa-bajnokság rajtja előtt azt mondják, hogy akár nem is kell versenyeznie Bence Balázsnak, úgy is odaadják neki az ezüst- vagy a bronzérmet, elfogadta volna?
– Nem! – vágta rá határozottan a MOL-Tehetségprogram által támogatott 18 éves kaposvári Bence Balázs.

– Ennyire bízott magában?
– Mindenképpen küzdöttem volna az aranyért. Na meg imádok versenyezni.

– Nem lehetett egyszerű a feladata. Egyrészt a magyar szereplők közül mindenki Bence Balázstól várta a kiugró eredményt, másrészt pedig a hazai pálya nyomasztó (is) tud lenni, képes plusz terheket pakolni az ember vállára.
– Éppen ellenkezőleg: engem feldobott. Nagyon sokan szurkoltam nekem a Pannon Lovasakadémián, s ez is kellett ahhoz, hogy az Európa-bajnoki címig jussak. Ami pedig a többieket illeti, úgy gondolom, hogy helyezéstől függetlenül minden magyar résztvevő megállta a helyét.

– Pedig az előjelek nem igazán voltak bíztatóak.
– A korosztályos kontinensviadal előtt jó két héttel Németországban, Aachenben szerepeltem. Innen utaztunk volna tovább Olaszországba, hogy egy kicsit tudjak gyakorolni a lóval, ám megadta magát az autónk, s így haza kellett jönnünk. Az volt a szerencse, hogy az Emir du Beamont névre hallgató ló néhány nappal az Európa-bajnokság előtt megérkezett Itáliából Kaposvárra, s így ha nem is sokszor, de azért két-három alkalommal tudtam vele edzeni.

– Hogy jött be a képbe az olasz paripa?
– Igazából kényszermegoldás volt. Még június elején egy osztrák viadalon ismerkedtem meg, pontosabban versenyeztem vele. Arra ugyanis nem volt keretünk, hogy vigyünk magunkkal lovat a versenyre, így aztán ott béreltünk.

– A jelek szerint nagyon egymásra találtak.
– A kaposvári Európa-bajnokságra is úgy béreltük ki. Ott még nem tartunk sajnos, hogy saját lovam legyen.

– Furcsa ezt hallani, hogy egy Európa-bajnoknak nincs saját lova.
– Pedig így van. Nagyon szeretnék egyet, s mivel nem vagyunk elárasztva anyagiakkal, így mindenféle támogatást hálás köszönettel venné(n)k.

– Egy ilyen rangos versenyen mekkora szerep jut a lónak?
– Megközelítőleg fele-fele az arány. Ha ugyanis jó lovad van, könnyebben dolgozol rajta, így aztán nyugodtabb, magabiztosabb vagy.

– Mikor ismerkedett meg ezzel a sportággal?
– Egészen kicsi koromban, talán ha négy-öt éves lehettem. Valamiért ez izgatta a fantáziámat, így aztán itt ragadtam. Érdekes módon a többi lovas sport, legyen az díjlovaglás, díjugratás, military vagy fogathajtás, soha nem vonzott különösképpen. Később sem szeretnék elszakadni ettől a világtól; ha majd befejeződik a sportolói pályafutásom – előbb-utóbb elérkezik ez az idő is –, edzőként szeretnék majd dolgozni tovább.



– Amikor éppen van egy kis szabadideje – az utóbbi hetekben nem igazán lehetett... –, hogyan kapcsolódik ki?
– Ugyancsak még kisgyermekként fertőzött meg a horgászat, de valóban egyre kevesebb idő(m) jut rá. A Kaposvár melletti Desedán, illetve Fonyódon a Balatonon szoktam lógatni.

– Milyen eredménnyel?
– Keszegek, kárászok szinte mindig akadnak, de ponty is szokott jönni.

Korábban mindig becsúszott valami hiba – most benne volt az arany

Ha jól emlékszem, Répáspusztán egy nyári táborban kötött örök barátságot a lovakkal Bence Balázs, utána került hozzám; ennek már 13–14 éve – mondta Villányi Krisztina, a Kaposvári Lovasakadémia SC edzője, egyben a magyar lovastorna-válogatott szövetségi kapitánya. – Benne volt az arany, de nem vertük nagydobra: a korábbi nagy versenyeken ugyanis rendre becsúszott valami fatális hiba. Most minden stimmelt... A junior Eb-arany értékéről elég legyen annyi, hogy előtte sem a felnőtteknél, sem pedig az utánpótlás korúaknál nem állhatott még soha magyar versenyző dobogón a világ- és Európa-bajnokságokon.