Kék Turul

Százhuszonkét éve áll Tatabánya fölött a Kő-hegyen kiterjesztett szárnyakkal Európa legnagyobb bronzmadara, a Turul. Az emlékművet nemzeti ünnepeinken rendre kivilágítják. Mi tagadás, pazar látvány ez, még az autópályán erre haladóknak is.

Bő egy hete aztán kékbe borult a „sólyom”, pedig nem volt semmilyen nemzeti ünnep, „csupán”

a kék-fehér tatabányai férfi-kézilabdacsapat majd harminc esztendő után legyőzte a rekordbajnok Veszprém gárdáját.

A város pedig ezzel tisztelgett e nevezetes esemény előtt. Persze a kékben pompázó Turul egyéb gondolatokat is elindított a helybeli drukkerekben, a sportág kedvelőiben. Például, hogyan sikerült a Tatabányánál tízszer tetemesebb költségvetésből gazdálkodó, nemzetközi klasszisokkal teletűzdelt bakonyi gárdát két vállra fektetniük az ellenfelükhöz mérten „csóri” kékeknek. Igaz, ezt a bravúrt a tavalyi bajnok Szeged ellen is megtették a „bányászok” az elmúlt szezonban, miközben a Tisza-­partiak sem arról híresek, hogy a fogukhoz kellene verniük a garast…

A további eszmefuttatásra az Európa-bajnoki selejtezőn sikerrel debütáló, megbízott szövetségi kapitány győztes magyar válogatottja is okot adhat.

Férfi-kézilabdaválogatottunk mindmáig legnagyobb sikerét 1986-ban, Svájcban érte el, Mocsai Lajos irányításával második lett a világbajnokságon. Akkoriban még nem volt divatban a kézilabdás-nómenklatúrában a különböző iskolák elnevezéseinek használata. Mindenesetre Mocsai mester és tanítványai – így utólag azt mondanám – a magyar kézi­labdaiskolát testesítették meg, míg a győztes jugók a jugoszlávot. Azaz kétféle harcmodor és filozófia csapott össze.

Ám azóta, több mint egy emberöltő elteltével, válogatottunk legfeljebb csak részsikereket tud felmutatni, míg klubcsapataink – különösen a két nagy, a Veszprém és a Szeged – derekasan helytálltak a nemzetközi porondon. De gyorsan tegyük is hozzá, meglehetősen nemzetközi alakulatokkal.

A két nagyot hol a délszláv iskola valamelyik képviselője vezette, vezeti, hol a németé vagy a spanyolé. De ebben a „pedagógiai” vetélkedésben lassan kikoptak a két élcsapatból a magyarok. És „alattuk” sem jobb a helyzet.

Meg­akadt a szemem a Csurgó összeállításán sportnapilapunkban. Egy fia magyar sem volt a kezdőben! Holott a Veszprém és a Szeged együtt négy-öt klasszis kézilabdázót így is ad a magyar válogatottnak, csak hát a keret ennél jóval számosabb. Így kell helytállnia a megbízott főnöknek, Csoknyai Istvánnak. A bemutatkozás nem volt rossz.