Úgy járunk mint a borravaló

Szomorú dolog, hisz nap mint nap érezzük – és persze mondják is -, hogy jobban megy sorunk, többet engedhetünk meg magunknak. És noha tényleg nincs még mindig kolbászból a kerítés, a gyerek se lett hirtelen ötös matekból, valahol a távolban azért halljuk a dübörgést. Azt a mélyről feltörő, semmivel össze nem téveszthető morajlást, amilyet csak a fejlődő gazdaság adhat ki magából.
Erre tessék.

Hogy a környező országok elhúznak mellettünk – persze állítólag rendre mondvacsinált, nem életszerű paraméterek mentén – már megszoktuk ugyan, de próbálkozunk minden évben, ha máshogy nem, számunkra jól mérhető dimenziók megalkotásával. Ezek aztán visszaköszönnek az országon belüli régiók versenyében is, de ott sincs okunk úgy járkálni, mint kakasnak a tyúkudvarban. Somogyban a felmérések szerint nem sok minden változott: a Balaton nagy húzóerő, de ha a belső és déli területeket nem fejlesztjük, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad.

Valós érték, nem söprögetés

Hosszan tudnánk sorolni mik azok a dolgok, amiktől lehagyhatnánk nem csak a többi hazai régiót, de még a környező országok térségeit is. De ez kevés. Szükséges volna végre a termelést állítani a középpontba. Azt a fajtát, ahol magyar, sőt somogyi cégek állítanak elő valódi értéket, a szolgáltatási és adminisztrációs szektortól lényegesen nagyobb százalékban. Ehhez persze (járható) utak kellenek, fejlett, a munkaerőpiaci igényekre dinamikusan reagáló oktatás, és stabil gazdasági környezet, amiben nem a létbizonytalanság megszűntetéséért dolgozunk. És aztán majd hozzuk a számokat is.