2017.03.16. 07:00
Zárda utca blues
Csak elégedett arcokat lehetett látni a fémkeretébe foglalt üvegkirakaton át az ódon, mondjuk inkább, a klasszikus virágmintájú csipkefüggönyök takarásában. Ahogy készültek, szépültek, s türelmesen várták, hogy az ollósuhanások végezzék a teendőt a hozzájuk tartozó fejen. Szabaduljon a felesleg, s omoljanak lágyan alá az ősrégi cementlapokra a szőke, barna és szürkévé, hófehérré őszült tincsek. Évtizedeken át ugyanaz volt a munka a Zárda utcára köszönő, talán nem túlzás állítani, ikonikus üzletben, ahol a legszebb időkben – mondják, a nagy öregek, egyszerre kilenc fodrász is dolgozott, természetesen külön a hölgyek, külön az urak örömére. A rutinosabb férfivendégek például pontosan tudták, melyik műszakban melyik kedvenc hajmesterük áll szolgálatban – s bár a telefont régen feltalálták, azért az időpontfoglalás nem vált általános szokássá közöttük.
Kibírtuk, ha néhány nappal később vissza kellett battyogni.
Mindig volt hely, várni sem kellett soha órákat, előbb-utóbb valakinek a széke csak-csak felszabadult, fél óra alatt eltűntek a loboncok, születtek az olykor inkább katonás, az éppen aktuális divatnak megfelelő egyenfrizurák. Aki Kaposvárra jött, pontosan tudta, a belvárosban, a sok egyéb mellett, könnyen elintézhető hajvágás, útba esett, jövet-menet, az odabent serénykedő dolgos kezeken sem fogott az idő...
Sonline (@sonline.hu) által megosztott bejegyzés,
Népszerűsége akkor sem tört meg, amikor az automata hajvágó gépek elérhető közelségbe kerültek a hétköznapi ember számára, s a hétköznapi ember mint olyan, nem átallott számvetést készíteni. Kifizeti egyszer a gép árát, netalán megkéri a hozzátartozókat, ugyan szerezzenek már be egyet a közelgő születésnapra, karácsonyra, vagy más alkalmas időpontra. Hiszen csak be kell állítni a hosszúságot, aztán végigtolni a fejen, abból is haj lesz, eltűnik a nem kívánt slamposság. Igen ám, csak a levágott haj kvázi felesleg, így aztán koszként jelentkezik. De nem ám a fodrászat cementlapos padlóján, hanem otthon a fürdőben, az előszobában. Azt ott muszáj feltakarítani, azonnal, s nem lesz senki, aki csak azért kopogna be, hogy néhány jó szóért, egy kis pletykáért cserébe felsöpörhesse a padlót, mint ahogyan a Zárda utcai üzletben megtörtént naponta.
Meg aztán a golyófejű férfiak találkozásánál aligha van viccesebb családi eseményeken. Neked is az asszony nyírja? Szól a kacagással vegyítet önítélet, miután a férfiember lemondott a saját fodrászáról. Pedig ennyi jár, havonta, hathetente, tanított minket az élet, ennyi jár a férfiembernek is... – Csak a kopaszokkal nem lehet mit kezdeni – hallom Jocó bácsi, Márti néni nevetését, ahogy a kis parapetes konvektor lobogását és a rádió szüntelen örömködését megtöri leleményes élettapasztalatával. Persze, már csak a távolból. Március elsejével kiürült a kedves, s valójában ódivatú, de a régi emlékekhez fűződő viszonya miatt igenis szerethető és szeretett fodrászat. Elköltöztek a függönyök mögül ránk bólintó fodrászmesterek. Kiürült a helyiség, hogy átadja magát valami újnak. Lehet, megint fodrászat lesz ugyanitt...
