Gazdaság

2017.05.19. 07:00

Nők nélkül nincs siker a gazdaságban

Rugalmas munkaidő-beosztással, vagy mamabarát műszakok bevezetésével sokat tehetnek a cégek a nők foglalkoztatási helyzetének javításáért, számos ilyen jó példa van Somogyban is. A kormány az önkormányzatoknak nyújt segítséget munkaerőképzésüket támogatva.

Harsányi Miklós

– Egyenként 150-200 millió forintra pályázhatnak péntektől az önkormányzatok, illetve konzorciumok abban a kiírásban, melyben a nők atipikus munkavégzését és foglalkoztathatóságát kilencmilliárd forinttal támogatja az állam. A kezdeményezés partnerei lesznek a helyi munkaadók és a helyi civil szervezetek is.
Sztanyi Tibor, Kaposfő polgármestere szerint a valós helyi munkaerő-igényekre alapozott oktatással tartós munkához lehet juttatni az alacsonyabb végzettségű lányokat, asszonyokat is.  – Hasznos lehet, ha az önkormányzatok közreműködésével elindulnak azok a szaktudást nyújtó oktatások, melyek akár több száz nő elhelyezkedését könnyítheti meg a térségben – emelte ki Hoffmann Henrik, a Balatoni Turisztikai Szövetség elnöke, hozzátéve, hogy olyan projektet célszerű összeállítani, amely figyelembe veszi az ágazati sajátosságokat. Így például az idegenforgalmi- és vendéglátó vállalkozások úgy alkalmazhatnak nagy számban új munkaerőt, hogy a tömegközlekedés meg tud felelni az ingázók menetrenddel kapcsolatos jogos elvárásának.


A Kaposvári Villamossági Gyár munkavállalói közül hatvan százaléknyi a női dolgozó, számukra van lehetőség a rugalmas munkakezdésre, s igény esetén nem reggel hat órától, hanem nyolctól indul a műszakjuk, miután gyermeküket elvitték óvodába, iskolába. Szalai Gyula tulajdonos-ügyvezető igazgató kiemelte, igyekeznek minden kérést tolerálni. A kaposvári Videotonnál tavaly szeptembertől kismama műszakot vezettek be, ezzel a gyermekgondozás után visszatérők munkavállalását támogatják – tudtuk meg Csornai-Kovács Diána PR-menedzsertől. A cég 1282 dolgozójának ugyancsak hatvan százaléka nő, s náluk is az ősszel indult a rugalmas munkarend.
Ács József, a kaposvári Ács Pékség tulajdonosa amondó: a női dolgozók gyakran jobban megbecsülik a munkájukat, mint a férfi kollégák. Szerinte a kitartást, a szorgalmat illik díjazni: így az anyagiakon kívül ezért figyelembe veszik a családdal kapcsolatos problémáikat is. – Lényeges a rugalmasság, bizonyos munkaügyi dolgokat nem szabad mereven megközelíteni – mondta Egyed Károly, a kaposvári Sarkpont Zrt. elnöke. – Ha egy női munkatársunknak halaszthatatlan családi dolga van, segítünk neki.

Védik a nőket és a családot

A MÁV-csoport és az érdekképviseleti szervezetek új Esélyegyenlőségi tervet fogadtak el a 2017-2020 közötti időszakra. Az aláírt dokumentum az egyenlő bánásmód, illetve az esélyegyenlőséget segítő legfőbb alapelveket és vállalásokat rögzíti. A koncepció azokra a munkavállalókra fókuszál, akik a munkáltatói intézkedések miatt adott esetben hátrányos helyzetbe kerülhetnek, vagy hátrányos megkülönböztetésnek lehetnek kitéve, így például a nőkre, a családos, legalább egy gyermeket nevelő munkavállalókra és az öregségi nyugdíj előtt állókra is.

Harsányi Miklós Nők nélkül nincs siker a gazdaságban -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!