A megújult Fonyódligeti Erzsébet-táborban négy héten keresztül, minden szerdán rendvédelmi, honvédelmi és egészségügyi bemutatókon vehetnek részt a táborozó gyerekek.
A szülők leginkább azt szeretik, ha a gyermekek elkerülik a veszélyeket, a veszélyes helyzeteket. Azonban nem árt, ha a legkisebbek is találkoznak olyan élethelyzetekkel, amikor saját érdekükben helyt kell állniuk. Ilyen célra kifejezetten alkalmas lehet
A járvány 2020-ban nem tette lehetővé a honvédelmi táborok szervezését, azonban az idei nyáron – július elejétől – már újra várja a fiatalokat a honvédség.