Digitália

2024.09.13. 06:00

Öngyógyító gorillák mutatják meg az embernek az új növényi alapú gyógyszereket

Már kevesebb mint 150 ezer nyugati síkvidéki gorilla él vadon Közép- és Nyugat-Afrikában. Ideje felfigyelnünk különleges öngyógyító tudásukra.

MW

Gyümölccsel és fakéreggel táplálkozó nyugat-alföldi fiatal hím gorilla

Forrás: Getty

Fotó: Fiona Rogers

Tudósok szerint az öngyógyító gorillák rendkívül figyelemreméltó jövőbeli gyógyszerfelfedezésekhez vezethetnek bennünket. A PLOS One folyóiratban megjelent kutatásban a vadon élő gorillák által fogyasztott trópusi növényeket tanulmányozták. Ezeket a helyi gyógyító emberek is sikeresen használják: közülük négy növény kiemelkedő gyógyászati hatású.

Laboratóriumi vizsgálatok igazolták, hogy ezek a növények magas antioxidáns- és antimikrobiális-tartalmúak, az egyik pedig ígéretesnek bizonyul a szuperbaktériumok elleni küzdelemben.

Például egy megsebesült orangután nemrégiben címlapokon szerepelt azzal a mutatvánnyal, hogy növényi pasztát használt sérülésének gyógykezelésére.

Az indonéziai szumátrai orangután növényből készült pasztával gyógyította az arcán lévő méretes sebet. Kutatók rögzítették az alábbi videón látható folyamatot: a Rakus nevű orangután növényi borogatással kezelte a sebét, ami egy hónap alatt begyógyult, valamint az akar kuning nevű növény szárát és leveleit rágta – ez egy gyulladáscsökkentő és antibakteriális növény, amelyet malária és cukorbetegség kezelésére is alkalmaznak.

A tudósok szerint ez a tudás az emberek és a majmok közös ősétől származhat.

„Ők a legközelebbi rokonaink. Inkább hasonlítunk, mintsem különbözünk” – mondta Isabella Laumer biológus, a németországi Max Planck intézet munkatársa és a kutatás vezető szerzője.

Dr. Laumer szerint Rakus tudta, hogy gyógyszert alkalmaz, részben mert az orangutánok nagyon ritkán eszik ezt a növényt, részben pedig a kezelés hossza miatt.

Tudósok már régen tisztában vannak azzal, hogy a nagy majmok öngyógyítással foglalkoznak. Az 1960-as években Jane Goodall biológus egész leveleket látott a csimpánzok ürülékében, mások pedig dokumentálták, hogy lenyelték a gyógyhatású leveleket. De még soha nem láttak vadállatot növényt kenni a sebre.

Visszatérve a PLOS One-ban megjelent új tanulmányra, botanikusok feljegyezték azokat a növényeket, amelyeket a nyugati síkvidéki gorillák ettek a gaboni Moukalaba-Doudou Nemzeti Parkban. Helyi gyógyítókkal készített interjúk alapján

négy olyan fát választottak ki, amelyek valószínűleg hasznosak lehetnek: a szárfa (Ceiba pentandra), az óriási sárga eperfa (Myrianthus arboreus), az afrikai teak- (Milicia excelsa) és a fügefa (Ficus).

A fák kérge – a hagyományos gyógyászatban a gyomorpanaszoktól a meddőségig mindent kezelnek vele – gyógyhatású vegyi anyagokat tartalmaz a fenoloktól a flavonoidokig.

Mind a négy növény antibakteriális aktivitást mutatott az E. coli egy multirezisztens törzsével szemben.

„A gorillák olyan növényeket esznek, amelyek hasznosak számukra. Az eset rávilágít a közép-afrikai esőerdőkkel kapcsolatos ismereteink óriási hiányosságaira” – mondta dr. Joanna Setchell, a Durhami Egyetem antropológusa, aki a gaboni tudósokkal együtt dolgozott a tanulmányon.

Gabonban hatalmas, feltáratlan erdők vannak, amelyek elefántoknak, csimpánzoknak és gorilláknak, valamint a tudomány számára ismeretlen növényeknek nyújtanak otthont. Az orvvadászat és a betegségek azonban megtizedelték a nyugati síkvidéki gorillákat. A Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján a kritikusan veszélyeztetett kategóriába sorolták őket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!