Pénzügyi kultúra fejlesztése

2017.12.12. 15:15

Digitális ötletpályázatot hirdet az OTP Fáy András Alapítvány

A legjobb digitális megoldások felkutatására bruttó 38 millió forint összdíjazású pályázatot hirdet az OTP Fáy András Alapítvány. A pályázaton szinte bárki elindulhat, és elegendő a megálmodott projekt ötletével 2018. január 15-ig online jelentkezni.

Forrás: Shutterstock.com

Fotó: ESB Professional

Az OTP Bank és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával megvalósuló pályázaton elsősorban olyan anyagokat várnak, amelyek segítségével a 12-22 év közötti célcsoport szórakozva válhat felelősen gazdálkodó, pénzügyileg megfontolt felnőtté – hívja fel a figyelmet a Világgazdaság cikke.

A játékosság, kreativitás, innovatív megközelítés kiemelten fontos. Így közösségi médiás programmal, applikációval, gamification-projekttel vagy akár VR-megoldással is lehet jelentkezni 2018. január 15-ig a www.fayotletpalyazat.hu honlapon keresztül.

A pályázaton minden 14. életévét betöltött természetes személy elindulhat, sőt az sem kitétel, hogy ő maga meg tudja valósítani az ötletét.

Tehát a lehetőség most tényleg bárki számára adott. A legjobb projektet az OTP Fáy András Alapítvány elismert szakemberekkel valósítja majd meg. Így akár középiskolás diákok, kollégiumi szobatársak vagy akár a számítástechnikában teljesen járatlan szülők is pályázhatnak.

„Az ötletpályázat életre hívásával a legfőbb célunk olyan megoldásokat találni, amelyek valóban támogatják és jobbá teszik a 12-22 éves célcsoport életét. Szándékosan hagytunk tág teret az elképzeléseknek, a nyertes pályázat az élet bármely területéről érkezhet.

Mindössze annyit kérünk, hogy a benyújtott ötlet legyen digitálisan megvalósítható, innovatív, a fiatal célcsoport számára érdekes, izgalmas, és valamilyen módon érintse a pénzügyi kultúrafejlesztést”

- nyilatkozta Schrankó Péter, az OTP Fáy András Alapítvány ügyvezető igazgatója.

A beküldött ötleteket a Csányi Péterből (ügyvezető igazgató, OTP Digitális Értékesítési és Fejlesztési Igazgatóság), Dobó Mátyásból (ügyvezető igazgató, Endless.Consulting), Gróf Henrik Balázsból (oktatás szakmai igazgató, OTP Fáy András Alapítvány) és Ságvári Bencéből (ifjúságkutató, Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont) álló négytagú szakmai zsűri bírálja el, és a legígéretesebb ötletet beküldő pályázóknak Mentor Programmal is segítenek a pályázati anyag tökéletesítésében.

Az Ötletpályázat összdíjazása bruttó 38 millió forint, amely a versenypályázatra beküldött, formailag elfogadott pályamunkák között a következő módon oszlik meg: a pályázat nyertesének fődíja bruttó 15 millió forint, továbbá az OTP Fáy András Alapítvány – a zsűri javaslata alapján – bruttó 23 millió forintot oszt szét a Mentor Programba bekerült, arra érdemes pályázók között.

 

Borítókép: ESB Professional / Shutterstock.com

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!