Labdarúgó Európa-bajnokság

2024.06.13. 13:38

Labdarúgó BL-döntő után, Európa-bajnokság és olimpia előtt Varga Péter

Az M4 Sport kötelékébe tartozó sportriporternek, a kaposvári Varga Péternek az idei éve is rendkívül tartalmas, hiszen a Bajnokok Ligája tavaszi küzdelmei során is hallhattuk őt, vasárnap pedig a hamburgi holland-lengyel mérkőzéssel számára is megkezdődik a futball Eb, melyen tizenegy mérkőzést közvetít, majd immáron harmadik alkalommal utazik az olimpiára.

Trancsik Zsanett Kármen

Labdarúgó BL-döntő, Európa-bajnokság és olimpia előtt áll a kaposvári Varga Péter

– Milyen kötődése van Kaposvárhoz, és hogy kötött ki az M4 Sportnál?
– A kaposvári kötődésem eléggé erős és a mai napig büszkén vallom, hogy somogyi vagyok. Több kedves barátot szereztem az évek során az M4 Sportnál, akik közül jópáran tudják már, hogy merre van Fonyódon a piac vagy a kikötő, ahonnan el lehet jutni Badacsonyba, de Kaposváron is jártak már, például a Táncsicsban, ahol a gimnáziumi éveimet töltöttem – kezdte Varga Péter. – Én kaposvári vagyok, itt születtem, itt végeztem el a gimnázium után az egyetemet, itt kezdtem dolgozni, s itt fociztam reggeltől-estig, hétfőtől-vasárnapig, amennyit csak lehetett. Budapestre 2014-ben kerültem, először a Kossuth és a Petőfi Rádióban szerkesztettem és mondtam be a sporthíreket, majd 2015 október elsejétől elindult az M4 Sportos karrierem a röplabdával. Tudták rólam, hogy a Kapos TV-ben nagyon sok sportot – köztük röplabdát is – közvetítettem, kipróbáltak, s szerencsére sikerült megugrani a lécet.

– Milyen meccseket közvetít, és melyiket érzi a legközelebb magához?
– A kedvenceim egyértelműen a labdarúgás és a röplabda, de igazából mindenféle csapatjáték, valamint az utóbbi években nagyon megszerettem a vívást, a nyíltvízi úszást és a sportlövészetet is.

– Milyen világversenyeken volt már közvetíteni?
– Az M4 Sport kommentátoraként az idei már a harmadik nyári olimpiám lesz. Az első még a 2016-os volt Rio de Janeiróban, majd 2021-ben jött Tokió, most pedig Párizs következik. Emellett voltam már labdarúgó-világbajnokságon és Európa-bajnokságon is, valamint most már évek óta közvetítek Bajnokok Ligája-meccseket is. Idén a Lazio–Bayern München nyolcaddöntőt, a Real Madrid–Manchester City negyeddöntőt és a PSG–Dortmund elődöntőt volt szerencsém a helyszínről közvetíteni a televízióban, a Dortmund–Real Madrid döntőt pedig a Kossuth Rádióban. Szóval nem unatkozom, és akkor még nem beszéltem az NB I-es focimeccsekről, a sok-sok röplabdáról, valamint a nagyobb kézi- vagy kosárlabda eseményekről, úszó vébékről és Európa-bajnokságról, amelyeknél ugyancsak számítanak a munkámra.

– Hányadik Eb-je lesz a mostani? Járt már Németországban?
– A második labdarúgó Európa-bajnokságomra készülök az M4 Sport színeiben. Az első a 2021-es volt, ahol gyakorlatilag bejártuk a kontinenst. Közvetítettem Koppenhágából, Sevillából, Amszterdamból, Rómából, Bukarestből, de még Bakuból is. Most kicsit nyugisabbnak tűnik a helyzet, hiszen egy ország rendez. Az UEFA és a szervezőbizottság klaszterekbe sorolta be a németországi helyszíneket, az enyém lesz a Hamburg-Berlin tengely, egy-egy düsseldorfi és lipcsei megszakítással. Németországban többször jártam már, legutóbb a Bayern München–Manchester City és a Lipcse–Manchester City BL-meccseken tavaly, de a kölni kézilabda BL Final Fourról is tudósíthattam két éve, illetve Leverkusen-Fradi labdarúgó EL-meccset is közvetítettem már Németországból. Amúgy a legjobb barátom Németországban él, ott főorvos, náluk is voltam már többször, szóval talán nem fogok eltévedni.

– Mikor derült ki, hogy utazhat az Eb-re? Már meg van adva előre, hogy mely meccseket fogja közvetíteni?
– Kialakult egy állandó, Hajdú B. István nevével fémjelzett labdarúgó kommentátori csapat az utóbbi három-négy évben, aminek óriási megtiszteltetés, hogy tagja lehetek. Ez a brigád dolgozott az előző világbajnokságon is és szintén ott voltunk – ötből négyen – az előző Eb-n is. A mostani tornáról kilenc meccset közvetítek a tv-ben, hetet a csoportkörből és két nyolcaddöntőt, majd kis pihenés után jön a rádiós kiküldetés a dortmundi második elődöntővel és a berlini döntővel. Szóval összesen tizenegy mérkőzés vár rám. Hamburgban kezdek vasárnap a lengyel-holland találkozóval, majd hétfőn utazom Düsseldorfba, ahol Franciaország Ausztriával csap majd össze.

– Mit vár előzetesen az Eb-től? Van olyan csapat, amelynek szurkol? Mit gondol, mely együttes fog győzni a végén?
– Nagy meglepetést nem fogok okozni, a magyar válogatottnak szurkolok. Ha Svájc ellen nem kapunk ki és a skótokat megverjük, akkor sikerülhet a továbbjutás. A Liverpool korábbi sztárja, most már televíziós szakértőként dolgozó Jamie Carragher a nyolc közé vár minket, ezzel kiegyeznék így látatlanban. Hogy a végén ki nyer? Épp most olvasom, hogy Mourinho angol-portugál döntőt vár, lehet, hogy igaza lesz.

– Mi a terv a torna után? Nyaralás, pihenés?
– Sok pihenésre nem lesz időm, de egy pár napra biztosan hazamegyek majd Kaposvárra, aztán jön az olimpia.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!