Poór Péter: Olyan sok a felkérés, hogy egy részét le kell mondanom

Sashalmon élnek egy kellemes kertes házban a feleségével, a 95 éves anyósával és az ő 102 éves nővérével. Gyerekkorában is hasonló körülmények között laktak?

A Váci utcában laktunk, kilencen egy nagy lakásban. Esténként összejöttünk a ,,szalonban”, és zenéltünk. A család összes nőtagja kitűnően zongorázott, gépészmérnök édesapám gyönyörűen hegedült, és mindenki énekelt. Édesanyám a Váci utcai általános iskolában tanított; bárhol jártam a világban, mindenütt találkoztam a tanítványaival, akik nagy szeretettel beszéltek róla, küldték neki az üdvözlő lapokat mindenfelől.

A nővérével, Klárival szintén ebbe az iskolába jártak?

Édesanyánk nem akarta, így az Irányi utcai általánosba írattak be minket. Később Klári a Veres Pálné Gimnázium diákja lett, én pedig az Eötvösbe jártam.

Manapság is nagy családja van.

A második feleségemmel együtt öt gyerekünk, tizenkét unokánk, két dédunokánk van.

Hogyan ismerte meg Ilonát?

Az első feleségem sajnos rákban meghalt. A második feleségem elvált, egyedül nevelte a két kisfiát. Az ORI-nál dolgozott. Amikor először láttam, megkérdeztem az ORI balatoni műsorainak igazgatóját, ki az a csinos hölgy náluk. Bemutatott neki, de egy évig csak köszöngettünk egymásnak. Aztán az ORI-turnékon mindig egymás mellett ültünk a buszban, jókat beszélgettünk. A turné után elkezdtünk találkozgatni. Húsz év után házasodtunk össze.

Az iskolában kezdett énekelni?

Zongorázni tanultam, mint a nővérem, később csellózni, végül hegedülni. És énekeltem is. Az ünnepségeken meg a bálokon, bulikon léptem fel Elvis Presley-, Pat Boone- és Cliff Richard-dalokkal. Édesapám azt akarta, hogy legyen egy rendes szakmám, így elvégeztem a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát. A Vasértnél kezdtem el dolgozni. Akkoriban már sokszor léptem fel este, éjszaka, így egy év után abbahagytam a nappali munkát.

Hogyan lépett tovább a könnyűzenei pályán?

Az Ifjúsági Parkba jártunk szórakozni a hatvanas évek elején ahol az állandó zenekar, a Bergendy meghirdette, hogy fiatal énekeseket keresnek. Kiválasztottak két-három jelentkezőt. Az egyik én voltam, a másik Máté Péter, akire felfigyeltem, ahogy egy padon ült, gitározott, énekelgetett hozzá. Nagyon tehetségesnek találtam, kölcsönös volt a szimpátia közöttünk. Ketten voltunk, akik bármit le tudtunk kottázni – neki is volt zenei előképzettsége. Akkor barátkoztunk össze igazán, amikor három hónapig egy műsorban léptünk fel. „Írok egy nagylemeznyi dalt neked!” – mondta, de a korai halála miatt mindössze két szám készült el. Péter nagy tehetség volt, megelőzte a korát.

A hatvanas évek, a Táncdalfesztiválok hozták a nagy sikereket, a kiugrást. Hogy került be a műsorba?

Már 1966-ban is beválasztottak, de betegség miatt nem tudtam fellépni. Akkor Toldy Mária nyert a Más ez a szerelem című dallal. 1967-ben is jelentkeztem, két dalom is bekerült, de csak az Utánam a vízözönt szokták emlegetni.

Érdekes helyzet alakult ki, a Táncdalfesztiválok egy részét a nővére, Poór Klári vezette. Segítették egymás pályáját?

A pályánk teljesen függetlenül alakult egymástól. A közönség akkor tudta meg, hogy testvérek vagyunk, amikor 1969-ben villáminterjúk készültek a műsorhoz. A tévések sem tudtak semmiről. Később aztán néhányszor felléptünk együtt, a Plusz egy főben vagy a szilveszteri műsorokban; előfordult, hogy a zenét és a szöveget is közösen írtuk.

Sikeres, népszerű énekesként, hogy jutott eszébe elvégezni a Színművészeti Főiskolát? Ráadásul úgy járt oda, hogy nem is felvételizett…

Mikrobusszal indultunk vidéki fellépésre, amikor a kollégák – Monyók Ildikó, Magay Klementina és Kovács József – elkezdtek beszélgetni arról, hogy musical-operett szak indult a főiskolán, és ők oda járnak. Mondtam: „Kár, hogy erről nem tudtam. Bár nem akarok színész lenni, de sok mindent tanulhatnék, ami jól jönne a színpadon...” Azt tanácsolták, hogy menjek be Vámos Lászlóhoz. A tanár úr azt ajánlotta, hogy vegyek részt a mesterségórákon, majd később a többire is rábeszélt. Levizsgáztam, a végén le is diplomáztam a főiskolán.

Nem akart színész lenni, mégis összesen hat évet töltött el a szegedi, majd a miskolci színháznál.

A véletlen szólt közbe, ahogy sokszor az életemben. Az énektanárnőmnél, Németh Annánál hallotta egy másik tanítványa, Lengyel Ildikó, hogy arról beszélünk, hogyan folytassam a pályát. Több színház is hívott. Ildikó Szegedet javasolta és jött is a távirat: várnak. Vaszy Viktor, a világhírű karmester fogadott. Megvolt a próbaéneklés, kérdezték, mennyit kérek – a szerény összeg kétszeresét kaptam meg. És hamarosan olyan énekesekkel álltam egy színpadon, mint Gregor József és Berdál Valéria.

Miért hagyta ott mégis a színházat 1980-ban?

Miskolcon a végén már kétszáz forintokon ment a vita. Engem akkor hívtak a világhírű berlini Friedrichstadt-Palastba. Két hónapra annyit kaptam, amennyi a négyévi fizetésem volt, de igazából nem a pénz, hanem a kihívás vonzott, hogy estéről estére 3500 német embernek adjak műsort németül.

Bejárta a volt szocialista országokat. Hogy került a nyugati színpadokra?

Kiderült, hogy hívtak engem korábban is, de az Interkoncert azt állította, hogy nem akarok menni. Egy torontói étterem-tulajdonos, Ladányi Artúr, akinél aztán fel is léptem, olyan botrányt csinált náluk, hogy attól kezdve számomra is megnyíltak a kapuk. Harminc éven át jártam a világot, Amerikára Harangozó Terike beszélt rá. Később másokat küldtem magam helyett külföldre, például az erdélyi Tamás Gábort. A feleségemet és a két idős rokont már nem hagyhattam magára. Tanítani kezdtem, és megint felfedeztek idehaza: olyan sok a felkérés, hogy egy részét le kell mondanom. Mostanában a tanítványommal, a szép hangú Rózsás Viktóriával járjuk az országot és a környező magyarlakta területeket. Idén már volt, jövőre pedig ismét lesz Táncdalfesztivál-emlékműsor az Arénában; a közönség idén is velünk énekelte a régi dalokat.