Krimi

2023.04.13. 23:37

Megdöbbentő sunyiság: a Hernádba dobták a jeladós farkas tetemét

Címkék#farkas

Egy vadász kilőtte az M237-es számú, Svájcból indult és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vonuló, jeladóval ellátott farkast Hidasnémeti környékén.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: AB Photographie

Csütörtökön az ORFK azt közölte: az ügy kapcsán természetkárosítás bűntett miatt a KR Nemzeti Nyomozó Iroda folytat büntetőeljárást, ám a részletekről az eljárás jelenlegi szakaszában nem áll módjukban tájékoztatást adni.  

Az ügyben a boon.hu más forrásai – a nevük elhallgatásának kérése mellett – azt alábbiakat közölték a portállal: a műszerek (jeladó - a szerk.) szerint 

az állat egy időben száz kilométer fölötti sebességgel „haladt” egy autóúton, vagyis valaki járművel szállíthatta a farkast, vagy annak jeladós nyakörvét. Más nyilatkozó hozzátette: az előbb említett esettel való szembesülés miatt a természetvédelmi szakemberek a jeladó adatai alapján keresni kezdték az állatot, végül Hidasnémeti közelében a Hernádban találták meg a farkas tetemét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!