Krimi

2024.06.05. 06:30

Életbevágó információkat közölt a rendőrség a Dunával kapcsolatban

Többek között arra is kitértek, ki és hogyan vezethet kishajót.

MW

A kép illusztráció!

Forrás: Shutterstock

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitánysága sajtótájékoztatón számolt be a dunai közlekedéssel, fürdőzéssel és a balesetmegelőzéssel kapcsolatos fontos tudnivalókról – derül ki  a Police.hu közleményéből.

Mint írják, a vízi sportok szerelmesei és a fürdőzni vágyók közül nincs mindenki tisztában azzal, hogy a vízben-vízen tartózkodásnak szigorú szabályai vannak. 

A balesetek jelentős része megelőzhető, ha betartjuk a közlekedéssel, fürdőzéssel és a balesetmegelőzéssel kapcsolatos írott és íratlan szabályokat, és felelősen, magunkra és egymásra vigyázva strandolunk, sportolunk a szabad vizeknél

– figyelmeztetnek.

Kevesen tudják, hogy a Dunában fürödni csak azokon a helyeken szabad, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá, illetve külön jogszabály szerint kijelölt fürdőhelynek minősülnek.

Ahol soha senki ne fürödjön:

  • hajóútban;
  • hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagyhajók, úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében;
  • vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres, hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp- és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében;
  • kikötők, veszteglő- és rakodóhelyek, kijelölt, zárt vízisí és vízirobogó (jet ski), valamint egyéb motoros vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, hajóállomás területén;
  • egészségre ártalmas vizekben, kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabad vizekben;
  • éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízfelület megvilágított, és legfeljebb a mély víz határáig;
  • ahol a tiltó tábla jelzi!

A sérülések és halálesetek elkerülése, valamint a jogszabályok betartatása érdekében a rendőrség rendszeres ellenőrzéseket tart, és intézkedik azokkal szemben, akik e szabályokat megszegik. A tilos helyen fürdőzők szabálysértést követnek el, és 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók.

Kijelölt strandok a Duna teljes magyarországi szakaszán:

Dömsödi Szabadstrand (2344 Dömsöd, Középső-Dunapart)
Vadkacsa Szabadstrand (Ráckeve, Duna-híd, Dömsödi út 4.)
Szigetcsépi Szabadstrand (2317 Szigetcsép, Zrínyi Miklós utca 32.)
Szigetszentmártoni Szabadstrand (2318 Szigetszentmárton, Telkes u. 10.)
Verőce Szabadstrand (2621 Verőce, Duna bal partja)
Nagymaros Szabadstrand (2626 Nagymaros, a Magyar utca és a Király utca közötti, Hunyadi sétány nevű Duna-parti rész)
Zebegény Szabadstrand (2627 Zebegény)
Forgó strand (Szentendrei-Dunaág jobb partján)
Horányi strand (2015 Szigetmonostor)
Postás strand (2000 Szentendre)
Római-parti Plázs (1039 Budapest, Kossuth Lajos üdülőpart)
Alsógödi Szabadstrand (2131 Göd)
Felsőgödi Szabadstrand 2131 Göd, Felsőgöd, 3659/1 és 3255/2 hrsz.
Dunakeszi Szabadstrand (2120 Dunakeszi)
Dunaújvárosi Szalki-szigeti Szabadstrand (2407 Dunaújváros, belterület, a Duna jobb partján nyíló öböl délkeleti partszakaszán található)
Bajai strand (Kamarás-Duna területén, Sugovica)
Győri Aranypart strand (9024 Győr)
Koppánymonostor Szabadstrand (2903 Koppánymonostor)
Itató strand (9246 Mosonmagyaróvár)
Halászi strand (Duna sétány 1053/5 hrsz.)
Dunasziget Zátonyi strand (0213/228 hrsz.)

Hajósok figyelmébe

A dunai hajózással kapcsolatban a rendőrség az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

  • A kisgéphajó vezetéséhez a hajózási képesítésekről szóló 15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelet (továbbiakban: Képesítési Rendelet) 3. § (1) bekezdése és a C. rész 4. számú melléklet I. Fejezet 1. pontja értelmében legalább belvízi kedvtelési célú kishajó-vezetői képesítés szükséges.
  • A Képesítési Rendelet C. rész 4. számú melléklet III. fejezet 1. pont a) alpont értelmében a belvízi kedvtelési célú kisgéphajó-vezetői vizsga tantárgya a Hajózási Szabályzat. A szabályokat erre vonatkozóan a víziközlekedés rendjéről szóló 57/2011. (XI. 22.) NFM rendelet mellékleteként közzé tett Hajózási Szabályzat tartalmazza.
  • A Hajózási Szabályzat I. rész 1.04 cikk 1. bekezdése szerint a hajónak mindenkor biztonságos sebességgel kell haladnia, továbbá a II. rész 1.04 cikk 1. bekezdése értelmében a kisgéphajót az e Szabályzat I. részében foglalt előírásoknak és az e részben foglalt kiegészítő rendelkezéseknek megfelelően, az időjárási, a forgalmi és a hajóútviszonyoknak, valamint a hajózás biztonságát befolyásoló egyéb körülményeknek megfelelően kell vezetni.

A Hajózási Szabályzat II. rész 1.03 cikk 1. bekezdés a) pontja szerint kisgéphajót olyan személy vezethet és a vezetés olyan személynek engedhető át, aki nem áll a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt, szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol vagy más hasonlóan ható szer (például kábítószer, gyógyszer, ezek kombinációja),

  • A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság állománya a Duna és annak mellékágai magyarországi szakaszán végez ellenőrzést, még éjszaka is. Vízi járőrszolgálat ellátása során, a vízen közlekedő vízi járműveket megállítással, továbbá a kikötőben elindulás előtt vagy kikötés után a gépkocsizó járőrszolgálatot ellátó állomány is tudja ellenőrizni. A sebességkorlátozás alá eső vízterületen sebességmérő készülék alkalmazásával tudja ellenőrizni a vízi járműveket, a sebességkorlátozás betartását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!