Krimi

2024.07.20. 20:00

Saját halottjának tekinti a Magyar Posta a Kelebián hőgutát kapott postást

A 60 éves férfi munkavégzés közben lett rosszul, de már nem tudták megmenteni az életét, kórházba szállítása után meghalt.

MW

A kép illusztráció!

Forrás: Shutterstock

Mint arról korábban hírt adtunk, eszméletlenül találtak rá egy postai kézbesítőre a járókelők szerdán Kelebián. A hőgutát kapott postást mentőhelikopterrel szállították a kiskunhalasi kórházba, miután 43 fokra vissza tudták hűteni a hatvanéves férfi szervezetét, a kórházban azonban később elhunyt a postás.

A Magyar Posta közleményben tudatta, hogy 2024. július 17-én, Kelebián, munkavégzés közben rosszul lett kézbesítő kollégájuk, a 60 éves férfi később a kórházban életét vesztette. A közlemény szerint az eset körülményeit a Magyar Posta vizsgálja. A közlemény kitér arra is, hogy a Magyar Posta mindent megtesz azért, hogy munkatársai napi feladataikat maximális biztonságban végezhessék, és elkerüljék a hasonló eseteket. 

Mint írják: rendkívüli hőség esetén, illetve a hőségriadó elrendelésekor megkülönböztetett figyelmet fordítanak a munkájukat a szabadban végző kollégákra. Megfelelő mennyiségű védőitalt (hűtött ivóvizet) biztosítanak a számukra, amelyet a kézbesítők magukkal vihetnek a járásukba, illetve szükségleteiknek megfelelően munkájuk közben a munkáltató költségére vásárolhatnak vizet. Emellett kellő pihenőidőt is biztosítanak a számukra - derül ki a Baon.hu cikkéből. 

Kézbesítőink – vezetőjükkel egyeztetve – a megszokottól eltérő időben is kézbesíthetnek, korábban kezdhetik a munkát, amikor még hűvösebb van. Ügyelünk arra, hogy a munkaátszervezések a szolgáltatás teljesítését ne befolyásolják. A kézbesítőink számára adott továbbá a lehetőség, hogy a tűző nap elől munka közben betérjenek klimatizált közintézményekbe, vállalkozások telephelyeire, irodákba, hűvösebb épületekbe, ez különösen javallott 12-15 óra között. Ilyenkor akár 1-2 órát is szüneteltethetik a munkát a hőség miatt. Ennek elősegítése érdekében belső csatornán közzétesszük azoknak a légkondicionált helyszíneknek az országos listáját, amelyeket bárki, így kollégáink is igénybe vehetnek, és amely elérhető a katasztrófavédelem weboldalán

 – tudatta a Magyar Posta.

A tájékoztatás szerint a július 17-én, Kelebián rosszul lett kézbesítőnél is volt megfelelő mennyiségű védőital.

"Bár a kiérkező mentők mindent megtettek állapota stabilizálásáért és sikerült kórházba szállítani, a munkatársunk ma reggelre elhunyt. Az eset kivizsgálása jelenleg zajlik. A Magyar Posta őszinte részvétét fejezi ki a családnak és a hozzátartozóknak. Elhunyt munkatársunkat a Magyar Posta Zrt. saját halottjának tekinti és megteszünk mindent, hogy a hozzátartozókat és a postásokat a gyász feldolgozásában segítsük" – írta a vállalat pénteki közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!