A babok pokla az, ha mennek a levesbe

Amikor animációs filmekről beszélünk, akkor még ma is nagyon sokan mesefilmekre gondolnak kedves és megértő mosolygás közepette. Pedig a gyerekeknek szóló alkotásokon kívül éppen olyan fontos és fajsúlyos a felnőtteknek szóló animáció – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

A Csejk Miklós jegyezte írás szerint épp ezért hiánypótló a Magyar Nemzeti Filmarchívum három DVD-ből álló dobozos kiadványa, A magyar animáció gyöngyszemei.

Az első DVD a 60-as, a második a 70-es, míg a harmadik a 80-as évek legfontosabb, nemzetközi fesztiváldíjakat nyert rövidfilmjeit tartalmazza, a magyar animáció aranykorát.

Az animációs filmek érdekessége a 60-as évektől a rendszerváltásig, hogy kritizálták, egészen pontosan kritizálhatták a kommunista diktatúrát. Persze sokszor azért inkább csak a sorok (képkockák) között, amolyan összekacsintós mentalitással.

Reisenbüchler Sándor írta a Kockáról kockára című könyvében, hogy „a puha diktatúrában Aczél egy ravasz húzással felhasználta a kritikai hangokat a rendszer dicséretére: lássák a nyugatiak, hogy mi megengedhetjük a bírálatokat is”.

Arról már nem is beszélve, hogy ezekben az évtizedekben a magyar animáció a magyar kultúra első számú exportcikke volt.

Érdekes, hogy az első DVD, a 60-as évek filmjei között a társadalomkritikán túl elég sok a két nem viszonyrendszerének örök problémáit tárgyaló alkotás. Az 1969-es Sós lötty például odáig megy, hogy a hétköznapi zsarnokságot mutatja be, azt a szituációt, ahogy egy anyós mérgezi a fiatal házasok életét.

Szoboszlay Péter animációs rövidfilmjéhez Dajka Margit adta a hangját, amely a zenei aláfestéssel együtt olyan hipnotikus hangulatot áraszt, hogy még a nézőben is képes blokkolni mindenféle ellenállást, és ezáltal lesz igazán életszerű, mérgezően andalító az a nóta, amit az anyós fúj.

Az animációs filmekre, főleg a felnőtteknek szóló alkotásokra, kifejezetten jellemző volt a temérdek játékos, ötletes megoldás, amely nemcsak elgondolkoztat, de remekül szórakoztat is. Jó példa erre a második DVD-n Foky Ottó Babfilm című 1975-ös alkotása.

A cím azért is szellemes, mert ő volt a Bábfilm Stúdió alapítója és vezetője, itt viszont nem bábokról, hanem babokról van szó: babszemekkel mutatja be a Föld lakóinak világát egy űrlény szemszögéből.

Vagyis ez egy sci-fi, amely filmes műfaj nem igazán jellemzi a magyar filmtörténetet. Ráadásul azért is minden adott volt a sikerhez, mert a stoptrükkös tárgyfilmek általában a nézők kedvencei voltak a 70-es években, amely a rendező védjegyévé is vált. Foky Ottó ebben az alkotásban egy munkássztrájk kicsit sem finomkodó rendőri leverését veszi górcső alá, a kommunista diktatúrában ilyen jeleneteket azért nem túl sokszor láthatott a korabeli néző. Jól jellemzi az animációs humort, hogy a film szerint a babok pokla az, ha mennek a levesbe.

A harmadik DVD filmjeiben, amely már a 80-as évek válogatása, erősebben jelenik meg a szabadságról való gondolkodás. Rófusz Ferenc A légy című 1980-as, Oscar-díjjal jutalmazott alkotásában például allegorikus megoldással él, amikor egy légy utolsó perceit mutatja be.

A 80-as évek elején ugyanis még csak a szabadság illúzióját ábrázolták az alkotók, ahogy Rófusz Ferenc is A légyben, mert ekkor még csak álmodni lehetett arról, ami tíz év múlva valósággá vált: a szabadságról. Arról a szabadságról, ami viszont a magyar animáció aranykorának a végét is jelentette.

Borítókép:

A magyar animáció aranykorában a legfényesebb elismerés Rófusz Ferenc munkássága illette meg. A képen a Kossuth- és Oscar-díjas rajzfilmrendező beszél a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának sajtótájékoztatóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

MTI Fotó: Kallos Bea