Tündérszépek

1 órája

Nem lett királynő, de nekünk Zsanai Mia a legszebb

A hétvégén ért véget a hónapokon át tartó, többforduló szépségversenyünk, a Tündérszépek 2024. Somogyot a siófoki Zsanai Mia képviselte, és noha végül nem az ő fejére került fel a korona, azt mondja, olyan élményeket szerzett, amelyeket valószínűleg soha nem fog elfelejteni.

Barkóczy László

– A döntőre vasárnap került sor, de nekünk versenyzőknek már szombaton fel kellett utaznunk Budapestre – kezdte élménybeszámolóját Zsanai Mia. – A Danubius Hotel Héliában volt a verseny, ott kaptunk szállást a verseny előtt. Volt lehetőségünk megismerkedni egymással, mindenki nagyon kedves, és segítőkész volt. Amikor elkezdődtek a próbák, csatlakozott hozzánk Kárpáti Rebeka is. Ő mindenkivel beszélgetett, segített nekünk, igyekezett oldani a feszültséget a lányokban.

Zsanai Mia
Zsanai Mia nem csalódott Fotó: MW

A szombat délután a másnapi koreográfiák betanulásával telt, Mia visszaemlékezései szerint. Mindenki izgult, hogy meg tudja-e jegyezni a rengeteg mozdulatsort, de mint kiderült, ügyesek voltak a lányok, és hamar megtanulták a lépéseket és a sorrendet is.

– A próbák után pihenhettünk, és volt vacsora is, amiből persze csak kevesen ettek, mert annyira izgultak – folytatta Mia. – Este még egy kis wellnessre is volt idő, de aztán siettünk aludni, hogy másnapra kipihentek legyünk. Persze aludni senki nem tudott igazán az izgalomtól.

A döntő nap reggele is egy kosztümös főpróbával indult, ahol kiderült, hogy a lányok tökéletesen megjegyezték a koreográfiát, így emiatt már nem kellett izgulniuk. Mikor megérkeztek a hozzátartozók, kezdetét vehette a verseny.

BS__1602
Fotó: MW

Zsanai Mia számára repült az idő 

– Elsőként mindenkinek a bemutatkozó videóját vetítették ki egy hatalmas falra – emlékezett vissza a somogyi szépség. – Én nagyon nem voltam elégedett az enyémmel, bíztam benne, hogy soha nem kell megnéznem azt a filmet. A többi lány azonban azt mondta, hogy jó volt, magamat sikerült adnom. A bemutatkozó filmet követően röviden magunkról kellett beszélnünk, majd különböző ruhákban vonultunk színpadra. Állítólag másfél óra hosszú volt a verseny, nekem azonban fél órának sem tűnt az egész, úgy rohant számomra az idő.

BS__1901
Fotó: MW

Zsanai Miát hiába gondoltuk mi a legszebbnek, a versenyünkön ezúttal nem ért el dobogós helyezést. A fiatal lány állítja: ez egy cseppet sem törte le.
– Már előző este latolgattuk a lányokkal, hogy vajon ki fog nyerni – mondta Zsanai Mia. – Már akkor is arra tippeltem, hogy Hegyi Zsanett fejére fog felkerülni a korona. Nagyon jó barátságba kerültem vele már korábban is, és azt kell mondjam, hogy megérdemelte a győzelmet. Zsanett csodálatos személyiség, nem csak külsőleg, de a belső értékei is magával ragadóak. Én ennek a versenynek rengeteget köszönhetek, és a végeredmény miatt egyáltalán nem vagyok csalódott. Éppen azon gondolkodtam, hogy pár év múlva újra nevezek erre, vagy egy hasonló versenyre, mert valóban életre szóló élmény a részvétel!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában