3 órája
Gyengén felhős, szeles napunk lesz
Csak kevés fátyolfelhő zavarja a kellemes szeptemberi napsütést. Eső nem lesz. 22-27 fokos nyárias meleg valószínű. A délkeleti szél megélénkül.
Fotó: Shutterstock
Somogy vármegye térségében hétfőn is még kitart a frontmentes, általában szikrázóan napsütéses időjárás, bár helyenként és időnként fátyolfelhősödés is előfordulhat. Erre délelőtt elsősorban a nyugati országrészben látszik esély, illetve délután a középső és északi megyék fölött jelenhet meg vékony felhőréteg. Csapadéktól nem kell tartani.
Eleinte gyenge, a déli óráktól kissé élénkülő, mérsékelt erősségű, D-i szél várható.
Összességében nyugodt, az évszakos átlagnál néhány fokkal melegebb. késő nyárias napra van kilátás.
Éjjel, nyugat felől változó vastagságú, eleinte áttetsző, szakadozott felhőzet húzódik a Dunántúl, majd a középső országrész fölé. Keleten még csillagfényes égbolt a valószínűbb. Hajnalban, a nyugati határvidéken erőteljesebb felhősödés kezdődhet.
A jellemző hőmérséklet átlaga:
hétfő reggel 22,
hétfő délután 27,
kedd reggel 14 fok körül alakul.
Anticiklon határozza meg térségünk időjárását, ezért fronthatással nem kell számolni az arra érzékenyeknek.
A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Kedden hullámzó frontrendszer éri el hazánk térségét nyugat felől. A Dunántúl fölé már délelőtt vastagodó felhőzet sodródhat, melyből a déli órákhoz közeledve egyre többfelé záporesők, egy-két zivatargóc is kialakulhat. Eközben a középső és keleti országrész felett változó erősségű felhősödések melletti időszakosabb napsütésre van kilátás. Délután, a Duna-Tisza közén elvétve lehet zápor. Nyugaton csökken a hőmérséklet, míg keleten az élénk D-i szélnek is köszönhetően késő nyáriasan meleg idő ígérkezik. Éjjel keleten is megvastagodhat a felhőzet, de már csak kevés, szórványos csapadékra látszik esély.