2023.09.21. 13:00
Fél éven át kutattak a lopott aranygyűrű után, fény derült a tolvaj kilétére
Még 2023 márciusában az akkor még ismeretlen tettes betört egy pogányszentpéteri családi házba, ahonnan aranygyűrűt és közel félmillió forint készpénzt lopott el.
A rendőrök addig folytatták a nyomozást, amíg az eltelt hónapok alatt sikerült azonosítaniuk a feltételezett elkövetőt. A házigazda alkalmi ismerősét, egy 27 éves nőt fogták gyanúba, mert bejárása volt a férfihez, és pontosan tudta, hogy hol tartja a megtakarított pénzét. Az egyenruhások az ötvöskónyi nőt szeptember 20-án elfogták, és a nagyatádi rendőrkapitányságra állították elő, hogy elszámoltassák a történtek miatt. A nyomozók a tolvajt lopás miatt hallgatták ki. Vallomása tett, de tagadta a bűncselekmény elkövetését, ennek ellenére eljárást indítottak ellene.
Borítóképünk illusztráció!