NAV

2024.08.28. 16:33

Ellenőrzés: a hal elúszhat, az adóbevétel nem

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzésének hatására mégis nyereségessé vált a veszteséges halbolt. Az adóhatóság szerdán közölte: az egyéni vállalkozó együttműködött a NAV munkatársaival, így bírság helyett önellenőrzéssel zárult az eljárás. Az adózó önként rendezte a több adónemet érintő kötelezettségnövekedéseit.

Harsányi Miklós

Az adóellenőrök egy halboltosnál indítottak jogkövetési vizsgálatot. A vállalkozó a korábbi katás adózás helyett váltott új adózási módra. A bevallás szerint a vizsgált évet veszteséggel zárta, mivel a halértékesítésből befolyt bevétele alacsonyabb volt, mint az áru beszerzési értéke. 

- A körülményekből azonban úgy tűnt, a beszerzett élőhal egy része adózás nélkül úszott tovább a vevők konyhájába, bográcsába - olvasható az adóhatóság szerdai tájékoztatójában. 

Azt is közölték: az adózó a veszteségét a halak egy részének elhullásával, selejtezéssel indokolta, de ezt sem a könyvelése, sem egyéb nyilvántartásai nem igazolták. Később úgy nyilatkozott, hogy a mintegy hatszáz kilónyi leselejtezett halat 99 százalékban saját fogyasztásra használta fel.

Az adóellenőrök felhívták a figyelmét, hogy a romlott hal elfogyasztása nem igazolt és nem is célszerű módja a selejtáru kezelésének. Figyelmeztették arra is, hogy a vállalkozás bevételeit és költségeit felül kell vizsgálnia. A vállalkozó - még a vizsgálat lezárása előtt - önellenőrzéssel módosította bevallásait.

Az adózó önként rendezte a több adónemet érintő kötelezettségnövekedéseit továbbá a vállalkozás alkalmazottja után elmaradt adó- és járulékkötelezettséget is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában