Baleset

3 órája

Mert mennek, mint állat: letörte egy parkoló autó visszapillantó tükrét, majd eliszkolt a galád

A Kaposvári Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen folytat eljárást, mert valaki a Virág utcában anyagi káros balesetet okotott.

Sonline.hu

Ismeretlen személy egy általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú gépjárművel 2024. október 22-én 12 óra 30 perc és 14 óra 30 perc között Kaposváron, a Virág utcában anyagi káros közúti közlekedési balesetet okozott. A sofőr nekiütközött egy szabályosan parkoló személyautónak, aminek a bal oldali visszapillantó tükre megsérült. Az ismeretlen jármű vezetője a baleset helyszínéről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve – névtelenségük megőrzése mellett - tegyenek bejelentést a 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában