Fonyód

2 órája

Megújul a sétány és a vízparti futósáv

Végéhez közeledik az Árpád parti futósáv felújítása Fonyódon.

Koszorus Rita

Forrás: Fonyód

A rekortánpályát egy 2019-es – a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által kiírt – pályázat támogatásával készítették el. A közvetlenül a Balaton mellett nyújtózkodó futósáv a szabadidősport szerelmeseinek kedvelt helye, ám az időjárás viszontagságai nem kímélték. Az 1200 méter hosszú, 80 centiméter széles futósávot öt év után fel kellett újítani, mert a fák és a növényzet gyökérzete tönkretette a borítást. Mivel nagyon közel van a víz, a tóparti telek is kikezdte a rekortánt. A munkának még nem ért a végére a kivitelező, de azt ígérte, hogy november elejétől ismét birtokba vehetik a futók és a kocogók a kedvelt szakaszt. Ahol felnyomta a gyökér a borítást, azokon a helyeken nemcsak a burkolatot, hanem valamennyi réteget kicserélik. Ahol csupán elhasználódott a felső réteg, azokon a helyeken újból beborítják gumiőrleménnyel. 
Ezzel egy időben a város egy másik pontján, a páratlan panorámát nyújtó Szaplonczay sétányon is dolgoznak a kivitelező cég szakemberei, ahol ugyancsak borítást javítanak. A sétány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében újult meg, az impozáns kinézetű turistacsalogatót 2023-ban adták át. Az időjárás azonban itt is kikezdte a kavicsos műgyanta borítást, így ezeken a helyeken javítani kell azt. A kivitelező garanciában végzi jelenleg is a munkát, amelyekkel néhány nap alatt végeznek és újra eredeti pompájában élvezhetik a vendégek a Szaplonczay sétányt.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában