Fagypont felett már boldogok a sufnivárosban

Letaposott ösvény vezet az erdőbe. A fák között viskók, a kéményekből füst áramlik ki.

– Jöjjenek csak bátran, nincs sár, le van fagyva – invitál minket befelé Ónodi István. 2014 óta lakik az erdőben, miután szétment a család. A Nostrától költözött a Kinizsi garázsváros mögötti területre, s azóta ott él.

– Az Együd Árpád Kulturális Központban dolgoztam 4 évig 54 ezer forintért, közcélú munkásként. Adósságot halmoztam fel, nem tudtam fizetni az albérletet, ezért kötöttem ki az erdőn – magyarázta Ónodi István. A villanyt napelem adja, a fűtésre meg ott a fa. Azt mondja, a szállóra nem vihette volna be a kutyáját, ezért választotta inkább az erdőt.

– Hűséges barátom volt a kutyám mindig, hogy hagyhattam volna el? Itt együtt éldegéltünk, és amikor elpusztult, itt is temettem el – tette hozzá. Kereszt és egy lebetonozott sír jelzi az állat nyughelyét.

– Tudom, hogy ez sem egy végleges megoldás itt az erdőn, hiszen nem leszek fiatalabb. Közmunkásként azonban albérletet nem tudnék fizetni, az nem a mi zsebünknek való. Ha lenne egy szociális bérlakás, amelyhez hozzájuthatnék, vállalnék én minden feltételt, hogy ott maradhassak. Míg jó a kezem és a lábam, alkalmi munkákat vállalok – tette hozzá Ónodi István. Villanyszerelőnek tanult, de nem fejezte be tanulmányait. Egy 17 éves lánya van, aki nevelőotthonban él. Azt mondja, tartják egymással a kapcsolatot.

Két éve élettársával lakik a kaposvári erdőben Gaál Zoltán. Albérletben laktak előtte, de ők sem tudták fizetni. – Itt nincs rezsim. A fát megveszem, a vizet és a villanyt is megoldjuk valahogy – mondta. – Most épp nincs most munkám, de keresek. Vájár az eredeti szakmám, de bármit elvállalok, amiért fizetnek.

A kutya vacsorája

A kaposvári lakótelep mögötti kiserdőben nyolc sufniban laknak, családok, magányosok vegyesen. Ennél jóval nagyobb számban – több tucatnyian – élnek a Zaranyi erdő mélyén, összetákolt viskóikban. Tavaly ősz óta büntetik az életvitelszerű közterületi tartózkodást. Az erdőjárók és a vadászok szerint sok hajléktalan emiatt keresett menedéket a várostól távol, a környék erdeiben. – Már tizenöt éve az utcán élek, az erdőbe nemrég költöztem ki. Jobb itt, nem bántanak minket – mondta Orsós Zoltán. A férfinál fazékban fő a csirkefarhát, ez lesz a kutya vacsorája. Amikor azt kérdezzük, hogy miért nem megy be a szállóra, csak a fejét ingatja. – Sok ott a jöttment, jobb itt a magunkéban – mondta. – Meg aztán Zeuszt, a kutyámat se vihetném be magammal. Itt a magunk urai vagyunk. Alkalmi munkákból és guberálásból eléldegélünk. Jó lenne elkerülni innen, már csak azért is, mert van egy két éves kislányunk, aki rendes otthon híján nem maradhatott velünk. Nevelőszülőknél él, február nyolcadikán megyünk meglátogatni.