A régi Somogy elevenedik meg a képeslapokon

Varga Éva, kaposvári történész-muzeológus hosszú ideje foglalkozott a kötet megvalósításával. 1989 március 15-én, a nemzeti ünnepre írt egy cikket a képeslapokról a Somogyi Néplapba. Mégis évtizedek teltek el, mire a közben összegyűjtött lapokat kiadásra készre rendezhette. Nemrég egy betegségből lábadozott éppen, amikor a kényszerűségből otthon töltött hónapok alatt áttekintette az anyagot. Egy munkatársa interneten küldte át neki a képeket, ő pedig otthon írta hozzá a szövegeket, így szerkesztettek.

– Jelent már meg képeslapkötet Siófokról és a fonyódiak is kiadtak egy albumot, de összefoglaló munka nincs az egész megyéről – mondta Varga Éva. – A képeslapok az elmúlt korok hétköznapjaiba kalauzolják az olvasókat. Bemutatják, hogy milyen volt a vidék, a központ és a periféria, és hány arculata volt a megyének. A képeket átnézve egy korabeli utazást tehetünk, s láthatjuk, hogy milyen volt a településeken át bejönni a megyeszékhelyre. A járási székhelyeken is akkor indult meg a városiasodó fejlődés. Nagyatádon a fürdőkultúra megjelenése, Marcaliban a járásbíróság és hivatalok betelepülése, a tisztviselők odaköltözése hozott fejlődést. Érdekesség, hogy akkoriban még Igalban is volt könyvkereskedés, nyomda és könyvkiadás.

Somogy kistelepüléseiről 162, a Balaton-partról 78, Kaposvárról 93 képet válogattak a kötetbe. A legkorábbi lapok 1890 körüliek, és egyidősek a képeslapok megjelenésével. Bécsből indult a képeslapkiadás mintája, ezt elsőként Budapest követte, aztán a vidéki városok is üzletet láttak benne. A képeslapokkal reklámozták a települést, sőt magánvállalkozásokat, kereskedőket, boltokat, magyarázta Varga Éva, aki Glatz Ferenc tanítványaként, az ELTE újkortörténet-muzeológus szakán végzett. 1984 óta dolgozik a Rippl-Rónai Múzeumban. Ahogy önmagáról fogalmazott: a szíve csücske a fotó.

– A múzeum saját képeslapgyűjteménye adta az alapot a könyvhöz – fűzte hozzá Varga Éva. – Nagy segítséget kaptam a múzeumi hálózat vidéki munkatársaitól, hiszen ők ismerik a legjobban a településüket. Sokat köszönhetek a barcsi, nagyatádi, csurgói kollégáimnak. A levéltárból is van képeslapunk, és magángyűjtők sem vetélytársat láttak bennünk, hanem kölcsön adták a féltett képeiket addig, amíg mi digitalizáltuk. Cserébe a könyvben szerepel majd, hogy kitől kaptuk a lapokat. A magángyűjtők közül ki kell emelni Steiner Józsefné munkáját, aki a kistelepülésekről hozott ritkaságokat.

Király J. Béla, a Somogyi Hírlap ismert fotósa volt. Az édesapja is specializálódott képeslapok kiadására, ebből is kerültek be a gyűjteménybe. Kaposvárról találtak olyan propaganda képeket, amelyek várostörténetileg fontosak. A korabeli helyi sajtó szereplői írtak hozzájuk szövegeket, és ezúton is részt vettek a város reklámozásában.

A megjelenés előtt álló könyv első költségeihez kistelepülések és vállalkozások nyújtottak segítséget, amiért cserébe köteteket ígértek a muzeológusok. A tördelés, a szerkesztés és a digitális színkorrektúra már megtörtént, de a nyomdaköltséget szponzorok nélkül nem tudnák kifizetni. Pályázni is próbáltak, de egyelőre még nem tudták összegyűjteni a megjelenéshez szükséges összeget, ezért a több évtizedes álom, vagyis az összefoglaló megyei képeslapgyűjtemény még várat magára.

Élet a végeken: vízimalmok, színház és kastély

Fél tucat vízimalom sorakozott a Dráván, a parttól mintegy húsz méterre egy 1910-ben készült fényképen, kihasználva a folyó medrének sodrását. Fényes Elek leírása már 1835-ben említette a magyarok és németek lakta mezőváros, Barcs nevezetességei között a vízimalmokat. A fotó egy képeslapon maradt meg az utókornak.

Hasonlóan örökítették meg a megye első kőszínházát Barcson. A színtársulatok rendszeresen felkeresték a várost a néhány hétig tartó, visszatérő vendégszerepléseiken, melyeket pajtákban, kocsiszínekben, kocsmákban tartottak. 1909-ben avatták fel a színházát, ahol a nyitóelőadáson Réti László prológja és a Himnusz után Fehér Vilmos társulata az Erdészlány című regényes operettet mutatta be.

Szintén egy 1910-ben kiadott képeslapon szerepel a bálványosi Satzger Géza kastélya Ádándon. Az eredetileg 1835-ben, Csapody Antal építette, a bretagne-i ősi udvarházakra emlékeztető kúriában húzódott meg 1849-ben Roboz István, a somogyi újságírás atyja, aki a szabadságharc idején Noszlopy Gáspár, a vármegye kormánybiztosának titkára volt. Itt írta meg híres művét, Kossuth Lajos imáját a kápolnai elesettek felett.