Még ma is ír a Kossuth-díjas Bertók László

– Kinek a hatására kezdett el foglalkozni irodalommal?

– Tizenegy éves koromban írtam az első versemet Vésén. Két évvel idősebb barátom írt egy verset és gondoltam, ha Lajos írt, akkor én is írok egyet. De ő nem folytatta, én viszont igen. Aztán amikor 1950-ben gimnazista lettem Csurgón, két verselgető fiúval kerültem egy osztályba. Összebarátkoztunk és 1952-ben, három más osztályba járó fiút is bevonva, a tanáraink tudta nélkül, megalakítottuk az Arany János Irodalmi Kört. Akkor, amikor a diktatúra miatt szakkörök sem működhettek az iskolában. Ez már nem maradhatott titokban, ezért 1952 őszén az iskola „hivatalos” irodalmi köre lettünk. A kört vezető tanárunk, D. Écsy Ödön István mindenkitől elkért két-két verset, s elküldte Pécsre, a Dunántúl című folyóirat szerkesztőségébe. A küldeményből aztán kiválasztották az én két versemet, és közölték a következő számban. A főszerkesztő levelet is írt az igazgatónknak, hogy segítsenek, s különösképpen figyeljenek oda rám.

– Az ötvenes évek közepén bebörtönözték. Kicsit, mintha magára haragította a rendszert...

– Középiskolai történelem tanárom megkérdezte tőlem, hogy mi akarok lenni. Mondtam neki: költő. Azt válaszolta rá, ne butáskodjak, abból nem lehet megélni. Inkább legyek könyvtáros, a könyvtárban majd, a munka mellett „firkálhatom” a verseimet. Jelentkeztem is az ELTE magyar-könyvtáros szakára, felvételiztem, de jött a papír, hogy helyhiány miatt nem tudnak felvenni, hiába érettségiztem jelesen. Ezután elmentem még Egerbe a Tanárképző Főiskolára, de onnan is visszaírtak, hogy megfeleltem, de nincs férőhely. Aztán Pécsett is próbálkoztam, ott sem sikerült. Valójában annyira elkeseredtem, hogy megírtam Átok című versemet, megátkozva benne kopasz fejű vezérünket, Rákosit. Sőt, írtam még a beszolgáltatásról, a padlás lesöprésekből, s más hasonlókról is. Aztán 1955 elején dolgozni kezdtem a marcali postán, s jelentkeztem újra főiskolára, ahova ekkor fel is vettek. Talán nem lehetet véletlen, amikor augusztus 16-án hazamentem Vésére összepakolni, készülődni, de 19-én reggel beállított hozzánk két ávós. Házkutatást tartottak és elvittek magukkal Kaposvárra az ÁVH pincéjébe. Később bíróság elé állítottak, ahol 1955. október 20-án, két hónapos előzetes vizsgálat után – három társammal együtt – elítéltek „államrend alapintézménye ellen elkövetett izgatás” vádjával. Nyolc hónapot kaptam.

– Derékba is törték a terveit. Az első kötetre jó sokat várt.

– Egy ideig egyetemre sem járhattam, mert meg voltam bélyegezve és elvittek munkaszolgálatos katonának is. A pályakezdésem megakadt és nagyon elhúzódott. Harminchét éves koromban, 1972-ben jelent meg az első önálló verses könyvem, annak ellenére, hogy 1958-ban elkezdtem újra írni, és folyóiratokban, újságban publikáltam. Ötvenéves koromtól, a nyolcvanas évek közepétől jelennek meg folyamatosan a könyveim.

– Mindig reflektál költeményeiben, a máról is ír?

– A költőség „állapot”, nem lehet leállítani, amíg magától le nem áll. Jönnek az ötletek most is, s bízom benne, hogy „kiforogják magukat”. Már évek óta kétsoros verseket írok, „firkáknak” nevezem ezeket. Az utolsó verses könyvem, a Firkák a szalmaszálra 2015-ben jelent meg, talán még összejön belőlük egy újabb kötet. A Priusz című könyvem bővített kiadása 2016-ban, a Visszanéző című esszékötetem pedig 2017-ben jelent meg.

– Számított, rá, hogy megkapja a Somogy Polgáraiért Díjat?

– Nagyon jól esett. Kicsit meglepődtem, mert az utóbbi időben sajnos a vénség miatt lazább a kapcsolatom Somoggyal, bár az egyik öcsém is Kaposváron lakik, de szerepléseket nem nagyon vállalok már. Decemberben múlott egy éve, hogy elvitt a mentő, mert állandóan elestem, s kiderült, hogy többek között egyfajta „idegbetegségem” van. Emiatt azóta is bottal vagy járókerettel közlekedem, s inkább maradok az ágy vagy az íróasztal közelében.

Vése, Nagyatád és Pécs díszpolgára

Bertók László 1935. december 6-án született Vésén. Tanulmányait szülőfalujában Vésén kezdte, majd hatodik osztályos korától Csurgóra járt, hetedikes korában azonban visszakerült Vésére. A csurgói Csokonai Vitéz Mihály Általános Gimnáziumban érettségizett 1954-ben, ahol korábban diáktársaival megalakították az Arany János Irodalmi Kört. Tanári diplomáját 1963-ban szerezte a pécsi tanárképző főiskolán, könyvtárosi diplomáját az ELTE könyvtáros szakán, 1973-ban. 1959 és 1965 között a nagyatádi járási könyvtárban dolgozott, 1965-től 1977-ig a pécsi tanárképző főiskola könyvtárában, 1977-től 1996-ig a pécsi városi könyvtárban.

1975 óta a Jelenkor folyóirat munkatársa, majd főmunkatársa. Több évtizedes munkássága alatt harminc verses és több prózai, életrajzi illetve esszékötete jelent meg. Számos elismerést vehetett át az elmúlt évtizedekben. A József Attila, Déry Tibor s egyéb díjai mellett, 2004-ben Kossuth-díjjal ismerték el munkáját. Vése, Nagyatád és Pécs díszpolgára.