Zenéltek neki a tanyavilágban, ha egy portához érve vizet kért

Husi Gyula Kaposvár egyik híres dombjának majdnem legtetején él. Takaros házában egy szoba csakis a szenvedélyéről szól. Mert ahogy fogalmazott: a munkája a szenvedélye, és a szenvedélye a munkája. A szobácskában számtalan népi hangszer sorakozik, némelyikről talán még a népzenerajongók sem tudják micsoda.

– Ez itt egy koboz, azt a másikat pedig ütőgardonnak hívják. Egy régi teknőből készítettem úgy harminc éve. Egészen jól szól – mutatta Husi Gyula, miközben egy 1970-es citerát is bemutatott nekünk, amely első hangszereinek egyike. – Azóta már magam is készítettem citerákat, mindig vár rám egy a műhelyben, hogy befejezzem – mondta a népzenész, aki szeret kísérletezni: kitalált egy új, esztétikailag kellemes formát is az általa készített citeráknak. Elsősorban tanítványainak készíti a hangszereket, hogy legyen min játszaniuk. Mert tanítványból van bőven... Nemcsak zenélni, énekelni is tanítja a fiatalokat. Tanítványa volt a Társulatból is ismert Torma Emese, és a Margaret Island énekese, Lábas Viki is.

– Lehettem volna bármi más, de az ösztöneim mást diktáltak, mint a családi indíttatásom. A kedvencem a dédnagymamám volt, aki Törökszentmiklóson egy nádfedeles házban lakott – mesélt gyermekkoráról a népzenész, aki hat-hét évesen zongorázni kezdett, ám a zenetanár módszere messze állt tőle.

– Szívesebben hallgattam Led Zeppelint, mígnem gimnazista korunkban egy barátom lejátszotta nekem az új Sebő-lemezt 1976-ban. Addig a népzene nem is érdekelt, de attól kezdve... Szereztem egy bádogfurulyát és megtanultam rajta játszani autodidakta módon. Egy cimborámnak pedig volt citerája, ami hozzám került egy hétre, és mire visszaadtam, jobban játszottam rajta, mint ő – mesélte a kezdeteket Husi Gyula. Nem állt meg azonban a citeránál, újra zeneiskolába iratkozott, és bőgőzni tanult 15–16 évesen, közben nekiindult a vidéknek is. A környékbeli tanyavilágot térképezte fel népzene után kutatva.

– Felültem a biciklire, és mentem. A házaknál megálltam, kértem egy pohár vizet, így már könnyen beindult a beszélgetés. Hát, még ha hangszer is volt a háznál. Így már szívesen megnyíltak előttem, ráadásul üres hassal sosem mentem haza. Ugyanígy történt, ha az ócskapiacon megláttam egy hangszert. Mindig megkérdeztem a történetét, és hallgattam a meséket, a dalokat – árulta el, hogyan gyűjtögetett később munkájához muníciót. Időközben Nyíregyházán elvégezte az ének-zene–népzene szakot, de nem mindig dolgozott zenetanárként. Kaposújlakon repülőgépszerelőként, a somogyjádi óvodában pedig fűtő-karbantartóként tevékenykedett.

– A mai napig megvannak ott azok a harmincéves fajátékok, amiket akkoriban készítettem az ovisoknak – mesélte a népzenész. Amikor 1997-ben hivatalos keretek között elindult a művészetoktatás a somogyjádi iskolában, majd 2000-ben a szennai művészeti iskolában is, tanítani kezdte, amit szeretett. Sok tanítványa van, ám nem csak a pedagógiai munka teszi ki mindennapjait. Az oktatással párhuzamosan zenél, három zenekarban muzsikál. Talán ez annak is köszönhető, hogy 1980-ban dorombon játszott egy strandon. Ott „fedezte fel” Csíkvár Gábor. Azóta benne van a Somogy Zenekarban, de évek óta játszik a Juhos Együttesben és megalapította a Kiskondás Zenekart is. Ez utóbbi kifejezetten gyerekeknek szól: népzenén alapuló verseket dolgoznak fel, egy interaktív műsor keretében. Husi Gyula rengeteg népdallal találkozott pályafutása során. Némelyik dallamhoz jobban ráillő szöveget tett, és az is előfordult, hogy csupán néhány sort kellett „szalonképessé” tenni. Sokféle népi hangszeren játszik, de mégsem tartja mindegyikből profinak magát.

– A népi zenekarban is megvan a hangszerek hierarchiája. Természetesen a prímhegedű foglalja el a legelőkelőbb helyet. A citera inkább az utolsók között van a sorban, viszont akár egy egész zenekart helyettesíteni tud. Nekem még mindig furcsán hat a modern hangszerek megjelenése a népi együttesben. Túl erősnek érzem őket. A mai fiatalok pedig sokszor túl technikásan játszanak, ahelyett, hogy a hagyományos zenét művelnék – mondta. Annak ellenére, hogy ő maga nem innen származik, a somogyi zene a szíve csücske.

Végigtanította egész Somogy megyét

Husi Gyula szívesen énekeli is a népdalokat. Gyakran előfordul, hogy zsűrizni hívják, legutóbb azonban őt zsűrizték. Decemberben Vida József vándordíjjal jutalmazták. – Nagyon örültem, bár nem ez az első elismerés, amit kaptam. Legbüszkébb arra az 1999-ben kapott kiemelt nívódíjra vagyok, amelyet a népzenét tanító iskolák országos versenyén szereztünk az akkori tanítványaimmal. Akkor ez volt a legrangosabb verseny – mondta lapunknak. Január 26-án Budapestre utazik, hogy átvegye a KÓTA tanári díját. – Örülök az elismerésnek, és jól is esik, de nem ezért csinálom. Aki a dicséret miatt dolgozik, inkább ne is tegye...

Tapasztalata szerint a zene pozitívan befolyásolja a matematika tanulmányi eredményeket. – Volt, amikor a szakkörök népszerűek voltak. Egy szakmunkásképzőben felvirágoztattam a citerazenekart. Országos versenyekre jártunk szép sikerekkel. Az iskolában tanító matematika-tanárnő felkarolta a szakkörömet. Aki járt zenélni, nem piszkálta, ám ha valaki ellógta a citeraórát, azzal „elbeszélgetett” – mesélte Husi Gyula. A népzenész huszonöt évig vezette az idén negyvenöt éves Látrányi Népdalkört, akiket ma is patronál. Somogyjádon és Karádon is fellendítette a népi zenei életet: Karádon tamburazenekart alapított.