Somogyiak is helytálltak az év utolsó akadályversenyén

A Magyar Honvédség által segített és támogatott versenyt eredetileg márciusban rendezték volna, ám az első hullám azt elsöpörte. A második, november elejei időpont választás azonban szerencsésebben sikerült. Éppen a megszorítások előtt kerekedhetett fel közel tizenötezer amatőr és profi akadályfutó – köztük több mint száz somogyi versenyző is -, hogy megmérettesse magát egy különleges pályán.

Nem csupán a koronavírus okozta megoldások tették egyedivé a versenyt. Noha mindenki fegyelmezetten hordta maszkját, vagy tartotta a távolságot, a szervezésnek és a pálya is egyedinek számít a Spartan Race-ek történetében. Európában először rendeztek Honor elnevezésű versenyt, vagyis olyat, melyet egy ország hadereje támogat és segít. A Veszprém melletti jutaspusztai katonai bázison alakították ki a szervezők a pályát.

Szombaton a rövidebb Sprint távot teljesíthették a versenyzők, ez 6,7 km-t és 26 akadályt jelentett. A második versenynapon pedig a hosszabb Super távnak vághattak neki az akadályfutók, mely 11,5 km, valamint 32 akadály volt. A versenypálya kialakítása csodás helyeken vezetett át, amit élvezni is lehetett, amikor éppen nem volt köd. A versenyzőknek komoly szintkülönbséggel és a vírus elleni védekezés okán vizes akadályokkal sem kellett számolniuk.

Előzetesen többen aggódtak, hogy ezzel a lényegét veszti el a verseny. Ám most is kiderült, amit nyugat-európai versenyeken azért már tudtak, hogy egy igazán embertpróbáló, technikás pályához nem feltétlenül kell vizesnek, vagy sárosnak lenni. Az akadályok a Spartan versenyeken megszokottak voltak, kivéve a Magyar Honvédség által kialakított Military Zone, ahol egy élethű, ám gumiból készül karabéllyal kellett teljesíteni a katonás feladatokat.

Azok akik részt vehettek a vélhetően utolsó idei akadályversenyen, egy hatalmas élményt kaptak, mellyel könnyebben vészelhetik át a koronavírusos időket.

A somogyiak közül többen szép helyezést értek el a versenyeken, köztük Bíró Dorotea aki harmadik helyezést ért el a Spartan Kids verseny Open futamában, a 11-14 évesek között.

Ahogy én láttam...

Márciusban egyszer már elmaradt, és tényleg nagyon izgult mindenki, vajon ezt a versenyt most meg lehet-e tartani.... Így utólag már látom, szerencsénk volt, nem kicsi...

A hideg mindig is az ellenségemnek számított, így kifejezetten örültem, amikor a szombati napon sütött a nap, és a hőmérő higanyszála is egészen 13 fokig emelkedett. Annyi már elég. Sosem jártam még Jutaspusztán, így hamar lenyűgözött a táj szépsége, öröm volt ott versenyezni.

Mindenki maszkban, amit csak a rajt előtti bemelegítésnél lehetett először levenni. Nem baj, addig is melegen tartotta a fejem. A rajt után a szokás kezdő akadályok könnyedén mentek. A hetedik akadályig nem volt semmi gond, az egyensúlyi feladat viszont olyan mint a kutya vacsorája, vagy sikerül vagy nem. Most ment ez is, szinte le sem hittem!

A monkey bar nevű akadályt már azért illik leküzdeni, mint ahogy a ciplelések és negatív falak sem jelenthettek már akadályt. Futás közben szintek nem voltak, sár sem nehezítette a dolgomat, mi gondom is lehetett volna?

És akkor jött a kötélmászás... szerintem idegi alapon nem tudok felmenni, de most már elég: megtanulok kötelet mászni, mert elég kínos, hogy ez már megint nem ment.

A verseny különlegessége a Military Zone elnevezésű akadályegyüttes volt. Itt jórészt egy gumipuskával kellett szaladni. Viszont az első feladat megtorpantott. Egy BTR (kerekes harci jármű) alatt kellett átmászni. Na most jól kifejlett klausztrofóbiámnak hála, ezen azért majdnem besírtam. Régi mumus ez, pár éve az osztrákoknál még kivertem a hisztit egy éjszakai versenyen, hogy én aztán soha... de most az akadálynál álló katonának olyan ellentmondást nem tűrő pillantása volt, hogy meg sem mertem neki említeni hátráltató komplexusaim... átmásztam a gép alatt... Néhány fal, néhány ágyú és teherautó után véget is ért ez a szakasz.

Végre sikerült a multirig nevű akadály, eddig talán sosem. Sima célbaérés volt, egy igazán könnyű, de technikás és gyönyörű pályán. Pontosabban két célbaérés, mert a fotós akkor cserélt akkumulátort, így befutottunk újra. Egy jó célfotóért mindent...

Vasárnap egy órával korábban indultunk a majdnem dupla 11,5 km-es távnak. Ráadásul az időjárás is egy egészen más arcát mutatta már, így hiába bizonygattam a barátaimnak, hogy csodálatos a táj, a tejfehér köd miatt egész nap nem látszott belőle semmi. Ráadásul 5 foknál melegebb sem volt, ez nagyon fájt.

Az egyensúlyt elrontottam már megint (fogjuk a hidegre), és a ferde fal leküzdése után megváltozott a versenypálya iránya is, hogy a hosszabb távot tudjuk teljesíteni. Ezen a szakaszon is volt 6 akadály, melyből az olimpus nevűt rontottam (tudom miért, egy korábbi versenyen begörcsölt a vádlim rajt, azóta nagy a para), majd a büntetésül kapott burpeek (négyütemű fekvőtámaszok) teljesítése közben úgy csaptak valami tarlónak a kezem, hogy rögtön heves vérzésbe kezdett.

A slackline-t még az életben nem csináltam meg (kifeszített szalagon kell átmenni), így aztán most sem. Jóbarátom szerint, ha kiürítettem volna az elmém előtte, akkor ment volna. De ezt már sosem tudhatjuk meg, noha nem emlékeztem, hogy túlságosan bonyolult gondolatok kavarogtak volna a fejemben a teljesítés közben.

A többi mászós megvolt ezen a szakaszon, még a twister is, pedig az utoljára Orfűn azért rendesen letépte a kezemről a bőrt. (Most kesztyűben voltam, hogy rájöjjek, így sem jobb, mert gyűrődik a kesztyű).

Ismét kötélmászás, ismét gyalázat...

Viszont a BTR alatt úgy átmásztam, hogy még jelezni is tudtam a harcoló alakulatoknak, hogy folyik az olaj a harci járműből. Nagy dolog ez kérem szépen...

A verseny mélypontja, hogy leestem a multirigről, amiről szentül hittem hogy meglesz. Ez nagy szomorúság volt nekem...

De innen már sima út volt a célig, a fotós is a toppon volt!

Imádtam verseny mind a két napját, hol ezért, hol azért! Örülök, hogy kényszerből ugyan de a versenyszervezők is rájöttek, hogy lehet jó pályát csinálni akkor is, ha nem csapatnak be valami – általában jéghideg – vízbe...

Azt gondoltam, ezek lesznek az utolsó ilyen típusú versenyeim, de ez annyira jó volt, hogy szerintem ezt még átértékelem... mondjuk most kaptam is rá időt bőven.