Fájdalmon és szenvedéseken át vezet csak út húsvét diadalához

– Az Istenben bízó ember számára a „maradj otthon” kényszerűsége nagy lehetőség erre; az Istennel, magammal, felebarátommal való kapcsolatom rendezésére. A máskor automatikusan „ledarált” imák, a magam dolgainak az utolsó helyre tologatása és a sérelmek őrizgetése a „rendes” időszakban nagy hibánk. „Mindennek megvan az azértja” – mondta pár évvel ezelőtt nekünk Erdélyben egy bácsi. Nagy dologgá válhat ez az ember életében, amikor ezt el tudjuk fogadni. Az idei böjtnek – számomra – ez az „azértja”.

– Lelkészként hogy érzékeli: a félelem nem egyre nagyobb úr a lelkekben?

– „Ne félj, csak higgy!”(Márk 5,36). Ezzel biztatja Jézus Jairust, akinek haldoklik a lánya. „Ne félj, itt vagyok veled” – mondjuk sokszor. A „Ne félj” éppen 365-ször szerepel a Bibliában, tehát minden napra jut egy, de elmondhatjuk ezerszer is, ha nincs bizonyosságom afelől, hogy Isten tartja kezében ezt a világot. A sok elégedetlenség, a „semmi nem jó, a semmi nem elég” időszaka milyen távolinak tűnhet e járvány okozta nyomorúságban. A félelem felőrli a testet, a lelket, az egészséget, elfogyasztja az életet, de akadnak olyanok is, akik még mindig nem veszik komolyan, hogy félelmetes világjárvány részesei vagyunk. Az arany középút Jézus Krisztusnál van.

– A nagyböjti lemondás tisztánlátást ígér. Önt mire döbbentette rá a magunk mögött hagyott 40 nap?

– Erre egy idézettel válaszolok: Alig kezdődött a nap, és este 6 óra van. Alig értem meg a hétfőt és máris péntek van. És máris vége a hónapnak, és mindjárt vége az évnek, és már 40-50 vagy 60 év telt el az életünkből, és rájövünk, hogy elvesztettük a szüleinket, a barátainkat, és rájövünk, hogy már túl késő visszamenni. Próbáljuk meg megszüntetni az utókat: utána csinálom, utána átgondolom. Az egészet későbbre hagyjuk, mintha az „utána” a mienk lenne. A pillanat most van. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elhalasszuk, amit meg kell tennünk. A leglényegesebbnek a mindennapi mostban kell létrejönnie. A sokszor idézett Igének ezt a dimenzióját is újra fel kell fedeznünk: „Mert mindennek rendelt ideje van”(Pred. 3,1).

– Isten mindenhatósága, értünk vállalt szenvedése, kínhalála a kereszten sokak számára semmit nem jelent. Hogy látja, a feltámadás misztériuma az eddig kétkedőknek is adhat reményt és fogódzót a mához és a jövőhöz?

– Kell, hogy adjon. Van egy mondás, hogy a zuhanó repülőgépen nincs ateista ember. A mostani helyzet – amikor sok ismerősünk odaátra távozott –, az örök kételkedőket is fel kell, hogy rázza. Az emberi élet több, mint biológiai lét, vegetálás. Kell, hogy legyen – főleg a feltámadás ünnepéhez közeledve – valami nagyszerű távlata az emberi életnek: az élő Isten fia, aki alászállt a poklokra, de harmadnapra feltámadott, bennünket sem hagy a halálban.

– A közösségben megélt hit semmivel sem pótolható erőt jelent a hívőknek. Erre azonban még várnunk kell, hiszen jelentős programok maradnak el, terveztetnek újra. Az Önök gyülekezete milyen stratégiát alkalmaz erre a – vélhetően átmeneti – állapotra?

– Ez így van. Nagyon hiányoznak a személyes találkozások: az istentiszteleti alkalmak, bibliaórák, gyermek-istentiszteletek, konfirmációi órák. Gyülekezeteink tagjainak újságunk, a Csurgói Harangszó különkiadását juttatjuk el hetente. Ebben van prédikáció, vers, bátorító gondolat és közösségünket érintő hírcsokor. Igyekszünk telefonos kapcsolatot is tartani testvéreinkkel, mert „egymás hite által” épülünk és maradhatunk meg.

– Az előttünk álló szent három napnak mi lesz a legfontosabb imaszándéka?

– Annak az ifjúsági éneknek a szövege, hogy „Teremts bennem tiszta szívet oh, Uram, az erős lelket újítsd meg bennem! Ne vess el engem a te orcád elől, Szentlelkedet ne vond meg tőlem! Támogass az engedelmesség lelkével, szabadításod örömét add nekem!” Azért imádkozunk, hogy Isten újítson meg minket, hogy Jézus Krisztus feltámasztása legyen a mi feltámadásunk. Igéje és a Szentlélek hívó szava sarkalljon bennünket élő hitre. „A feltámadás a létezés ünnepi örömét hozta a földre” – írja Szathmári Sándor professzor úr, majd idézi Athanasius egyházatyát, akinek a megfogalmazása ma is érvényes: „A feltámadott Krisztus az életet állandó ünneppé teszi, ünneppé, melynek nincs vége”. Mennyire fontos lenne ebben a krisztusi perspektívában látnunk az életet!

A zuhanó repülőgépen nincs egyetlen ateista ember sem

Dédi feltámad

A lelkészasszony elmesélte: amikor anyai nagyanyja meghalt, édesanyja vigasztalhatatlanul gyászolta. Bogi lánya 4 évesen a maga gyermeki egyszerűségében és tisztaságával így vigasztalta: „Nagymama, ne sírj, az Úr Jézus feltámasztja dédikét, és mi ismét örülünk!” Ez a tiszta és bizonyos öröm a húsvét öröme.

Mélységből jutunk a magasságig

– Emberi szavakkal szinte kifejezhetetlen a krisztusi szenvedés, az érettünk vállalt kereszthalál, de a mélységből el lehet jutni a magasságig – hangsúlyozta Szászfalviné Farkas Judit. – A fájdalmon, a szenvedésen, a gyászon keresztül vezet az út a húsvét diadalához, a feltámadáshoz. Gyönyörűen fejezi ki ezt egy szép húsvéti énekünk: „Krisztus feltámadott, Kit halál elragadott; Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Alleluja! Ha Ő fel nem támad, Nincs többé bűnbocsánat, De él, ezért szent nevét, Zengjük ő dicséretét, Alleluja! Alleluja, Alleluja, Alleluja! Alleluja! Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk. Alleluja!”

Fotó: Kovács Tibor